Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy Beatles-legenda vége

Alighanem a XX. századi zenetörténet egyik legbizarabb összeesküvés-elmélete volt az a, sokak által vallott nézet, mely szerint Paul McCartney már a hatvanas években elhunyt, és egy hasonmással helyettesítették. A sztori hívei számára az együttes Abbey Road című albumának borítója erre utaló jelek sokaságát tartalmazta. Ezek közül dőlt most meg a talán legfontosabb.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

7 Tovább

Kik irányítják az életünket?

Folytatjuk és egyben be is fejezzük minisorzatunkat a titkos társaságokról. Kicsit megpiszkáljuk a szabadkőművekeset, az Illuminátusokat, a sátánistákat, miközben homlokráncolva próbáljuk meg kideríteni, mennyire kell komolyan venni ezeket a szervezeteket.

Az első részben szó esett az amerikai Skull and Bones társaságról, mely több elnököt és elnökjelöltet is adott az Egyesült Államoknak, aztán ennek brit megfelelőjéről, a Bullingdon Klubról, valamint a Bilderberg-csoportról, benne a világpolitika meghatározó szereplőivel. Akit érdekel a téma, kattintson ide és olvassa el az első részt!

1 Tovább

Titkos társaságok nyomában

A világot a háttérből irányító titokzatos csoportok vagy a tagok szórakozását biztosító baráti szerveződések? Nagyjából ez a két véglet, amely a legtöbb titkos társaság kapcsán olvasható. Ma induló minisorozatunkban a legizgalmasabb ilyen szervezeteket mutatjuk be. Jöjjenek velünk!

1 Tovább

Kívül tágasabb

blogavatar

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, ha szeretnéd tudni, hogyan élnek mások, akkor itt a helyed!

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek