Ön is fogyókúrázik? Akkor képzelje el, hogy mostantól lelkifurdalás nélkül ehet édességet, péksüteményt, mindent, ami eddig tiltott volt! Ilyen nincs? Pedig akár lehet is, ha az Európai Unió is rábólint annak a chili-kivonatnak az engedélyezésére, melyet már Amerikában és Japánban is árulnak. De azért mi szkeptikusak vagyunk.


Minden súlyával küszködő álma teljesülhet, ha az Európai Unió is jóváhagyja azt a táplálék-kiegészítőt, amely állítólag elősegíti a fogyást. Ez eddig a szokásos reklámszöveg, ám a helyzet annyiban különleges, hogy a kivonatot már az Egyesült Államokban és Japánban is árusítják és nemrég rábólintott a brit fogyasztóvédelmi szervezet is.

Az ilyen típusú csodaszerekkel általában két probléma van: egyfelől általában kiderül, hogy károsak, másfelől általában kiderül, hogy nem használnak semmit. Márpedig a kettő együtt távolról sem ideális helyzet.

Felgyorsított zsírégetés

A chiliből kivont úgynevezett dihydrocapsiatum (DHC) már az Egyesült Államokban és Japánban is kapható, igaz, elsősorban fogyókúrás tabletta formájában. Ha minden a forgalmazó tervei szerint történik, akkor Nagy-Britannia lesz az első hely, ahol élelmiszer-kiegészítőként kerülhet forgalomba. Legalábbis a helyi ÁNTSZ-hez megküldött kérvényben „péksütemények, üdítők, édességek, gabonapelyhek és desszertek” szerepelnek.

A CH-19 fedőnéven futó édesítő lényege, hogy felturbózza a szervezet metabolizmusát – azaz segít több kalóriát elégetni – és semmilyen mellékíze, vagy illata nincsen, magyarul nem érezzük például csípősnek.

Van jó hír is…

A forgalmazó japán Ajinomoto nevű cég szintetikusan szeretné előállítani az anyagot, mert a természetes chili viszonylag keveset tartalmaz belőle. A vállalat szóvivője szerint az ő elgondolásuk azért egyedi, mert nem a kalória bevitel, hanem a leadás szabályozására koncentrál.

Mindenesetre a cég már beadta a brit hatóságnak engedélyezésre a kiegészítőt, amire az rá is bólintott, mondván: a DHC valóban segít a testzsír elégetésében, és általában véve fokozza a kalória felhasználást.

… meg kevésbé jó is

Eddig a jó hír. Ami most jön, az nem a rossz hír, hanem a kételyek. Egyfelől az elhízás ellen fellépő civil szervezetek „érdekes ötletnek” nevezték a termék mögött megbúvó filozófiát, ám – mint arra rámutattak -, egyelőre még bizonyításra szorul, hogy valóban működik-e a vállalat által elképzelt módon.

Másfelől – és ezzel nem szakértőként is hajlamosak vagyunk mélyen egyetérteni – a dietetikusok arra figyelmeztetnek, hogy a zsírégető édesség hamis reményeket ébreszthet a fogyókúrázni vágyókban, mert a napi 50 plusz elégetett kalória nem nevezhető hatalmas áttörésnek.

Miután tényleg nem értünk hozzá, csak azzal a sablonnal élhetünk: a puding próbája az evés – ezúttal szó szerint értve.

Ott vagyunk a Facebook-on is, ahol bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Csak egy lájk az egész…