A hat brit pedagógus (?) vesztét a kissé elfajult mulatozásaikról készült és a Facebookra kitett képek okozták. Az iskola egyelőre nem kommentálja a történteket.

 

Nem mutatott kifejezetten követendő példát tanulóinak az a hat általános iskolai tanárnő (köztük az igazgató-helyettes…), akik egy este meglehetősen súlyos mulatozásokat követően a buliban készült képeket feltették saját Facebook-oldalukra.

A probléma abból adódott (már a viselkedésükön túl), hogy a fiók nem volt privátra állítva, azaz bárki, aki az oldalra tévedt, láthatta a képeket. És ne legyenek illúzióink: ilyen esetekben mindig téved arra valaki.

Szétszóra a szomszédoknak

Ezúttal az egyik diák édesanyja vette észre. Kinyomtatott a képekből 5 példányt és egy levél kíséretében bedobálta a szomszédokhoz. Ami azt illeti, a buliról sokat elárul, hogy az egyik képet látva az egyik résztvevő azt írta hozzászólásban: „Istenem! Lehetett volna rajtam nagyobb bugyi! Szégyen!”.

A botrány kitörését követően a tanárnők leszedték a képeket és privátra állították Facebook-fiókjukat. (Nem akarunk túlságosan vaskalaposnak látszani, de talán érdemes lenne normálisan viselkedni…)

Az iskola egyelőre nem kívánta kommentálni az eseményeket, pontosabban a következőket mondat az iskolai vezetőség szóvivője: „A kérdéses fotók egy privát leánybúcsún készültek, melyen részt vett az iskolai alkalmazottak egy kis csoportja is. Minden, a Facebookra feltöltött kép azért került fel, hogy a barátok egy szűk csoportja láthassa. Bár a képek iskolaidőn túl készülte, sajnálatos, hogy nyilvánosságra kerültek és köröztek egy közösségi oldalon keresztül.”

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!