Egy brit fotós 9 évig követett egy kószapocok-családot Anglia déli részén. Elképesztő felvételek a kis vízi állat mindennapjairól.

A kósza- (régebben: vízi-) pocok Európa legnagyobb részén megtalálható állat. Nagynak még jóindulattal sem nevezhető, hiszen hossza ritkán haladja meg a 20 centimétert. Általában családban él, és nem sokáig: szabadon 5 hónap, fogságban 3,5 év az átlagos élettartama.

Az otthonául szolgáló üregnek általában több bejárata is van, így biztosított a menekülési útvonal. Ha a víz alatt valamely ellensége üldözi, a kószapocok felkavarja az iszapot, így üldözője szem elől téveszti. Elsősorban fűfélékkel, lágyszárúakkal és azok gyökereivel táplálkozik.

Terry Whitaker brit fotós több mint 9 évig követte egy kisebb csapat életét. A kószapockokra egyébként nehéz idők járnak Angliában, egyfelől természetes élőhelyük pusztulása, másfelől az amerikai nyérc térhódítása miatt.

Terry Whitaker az első képet a kószapockokról még 2001-ben készítette, amikor egy útépítés alkalmával csapdába ejtett állatokat kapott lencsevégre. „A kószapocok egyike a legveszélyeztetettebb emlősöknek, és a megmentésükre irányuló erőfeszítések ellenére is a folyamat alighanem folytatódni fog” – indokolt a fotós, akinek a képeit ide kattintva tekinthetik meg.

Fent vagyunk a közösségi oldalakon, a Facebook-on (csak egy lájk és már szórjuk is a sztorikat) és az iwiwen is. Mindkét helyen bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!