Mármint a videójátékozás. Amerikában már az, ott egy felmérés szerint a 2-17 év közötti gyerekek és fiatalok 91 százaléka űzi. Ráadásul robbanásszerűen nőtt a számuk, ami szakemberek szerint az okostelefonok és a táblagépek elterjedésének köszönhető.

Egészen elképesztő módon gyakorlatilag minden 2-17 év közötti amerikai játszik videójátékot, ami 9 százalékpontos (!!) növekedés 2009-hez képest. Egészen konkrétan 64 millió emberről beszélünk...

Míg a korcsoport az elmúlt két évben másfél százalékkal nőtt, addig a rendszeresen játszók száma a csoporton belül 12 százalékkal emelkedett, a legjelentősebben a 15-17 évesek között.

Ahogy az már lenni szokott, a növekvő igényre megszülettek a különböző válaszok. Felicia Day, egy fiatal színésznő például netes sorozatot indított a játékkultúráról The Guild címmel.

Megszállott videójátékos voltam – aztán bekerültem egy segítő csoportba, ahol közölték velem, hogy egészségtelen, amit művelek” - mondta el, hozzátéve: ahelyett, hogy feladta volna a szenvedélyét, inkább írt egy forgatókönyvet egy játékfüggő nőről. A The Guild (a fenti képen jelenet a filmből) immár az ötödik évadánál és 69 milliós nézettségnél tart...

A játékszenvedély tehát egyre terjed, amiben a szakemberek szerint jelentős szerepe van a hardveres oldal robbanásszerű terjedésének, hiszen a smartphone-ok és a táblagépek piaci térnyerésével gyakorlatilag már bárhol, bármikor játszhatunk. Az már egy másik (de nagyon komoly) kérdés, hogy vajon sikerül-e kordában tartani a Felicia Day-éhez hasonló szenvedélyeket.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on, ahol itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Ja, és fent vagyunk a Twitter-en is sztárhírekkel, érdekességekkel.

Korábbi posztjaink közül ajánljuk:

Egy kommunista James Bond

Hátborzongató metrózás

Nagyot kaszáltak Steve Jobs halálán