Mi az, ami népszerűtlenebb a többnejűségnél, az olajszennyeződésnél és a kommunizmusnál? Az amerikai kongresszus. Úgyhogy a címben feltett kérdésre elég nehéz válaszolni, mert szinte mindenki.

A legfrissebb felmérés szerint már csak az amerikaiak 9 százaléka gondol pozitívan a washingtoni kongresszusra, ami minden idők legrosszabb eredménye. (Speciel ha a Herman Cainhez hasonló sajátos figurákat vesszük alapul, ez nem is olyan nagy csoda – hogy miért, azt egyetlen kattintás után megtudhatja, de vigyázat, nagyon vicces!)

A Gallup által készített közvélemény-kutatás alapján az is megállapítható, hogy a politikusoknál elfogadhatóbbnak tartják a poligámiát is (11 százalék) – azon meg már meg sem lepődünk, hogy a hagyományosan prűd társadalom még a pornót is inkább támogatja (30 százalék).

Ami még inkább elgondolkodtató, az az, hogy olyan, finoman szólva sem népszerű jelenségek, mint a kommunizmus (11 százalék), az olajszennyeződés (16 százalék!) és a bankvilág (23 százalék) is megelőzték az amerikai törvényhozást.

Amin viszont a legdurvább (legalábbis szerintünk), hogy mindehhez képest a Watergate-botrány alatt Nixon elnök népszerűségi mutatója 23 százalékon állt. Ha azt mondjuk, az amerikaiak 90 százaléka semmi perc alatt zavarná szét a törvényhozást, akkor aligha túloztunk.

Vajon mi lenne egy magyar felmérés eredménye? Milyen negatív jelenségeket tartunk többre a politikusainknál?

Ha idáig eljutott, nem maradt más hátra, mint egy kattintás után csatlakozni hozzánk a Facebook-on – nem lesz egyedül, hiszen több mint 3500-an várják!! Ha van Twitter-e, akkor ott se hagyjon ki minket!

Ha tetszett a poszt, ajánljuk az alábbiakat is:

Ilyet még nem látott a parlamentben

Szexik, okosak és szemtelenek