Finoman fogalmazva is kényes kérdéseket vet fel annak a cégnek a története, amely alig pár hónappal bejegyzését követően 1 millió dollárt adományozott a republikánus Mitt Romney választási kampányára, majd hirtelen köddé vált. Kampányfinanszírozás amerikai módra, avagy titokzatos adományok nyomában.

 

Jövőre ismét elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban, így aztán teljesen természetes, hogy már javában zajlik a két nagy párt politikusainak mozgolódása, elsősorban érthetően az ellenzéki republikánus oldalon.

A párt elnökjelöltségéért folyó harc egyik indulója a már a 2008-as választás előtt is hasonló terveket dédelgető Mitt Romney, aki akkor nem járt sikerrel, hiszen a konzervatív párt színeiben végül John McCain indult a demokrata Barack Obama ellen.

Azóta azonban sok idő eltelt és Mitt Romney ismét harcba száll – márpedig ehhez pénz kell, nem is kevés. Gond persze egy szál sem, az amerikai választási rendszerben éppen erre (azaz a kampánypénzek gyűjtésére) találták ki az úgynevezett PAC-rendszert. (PAC = Political Action Committee, azaz olyan szervezet, amely kifejezetten egy-egy jelölt, politikus támogatását tűzi ki célul, neki próbál forrásokat előteremteni. A törvény szerint 1000 dolláros összeghatár felett jön létre a bizottság, melyre szigorú szabályozások vonatkoznak.)

A helyreállításra váró jövő

Az elmélet tehát gyönyörű, a gyakorlat azonban néha kissé mást mutat. A legfrissebb kérdőjelek éppen Mitt Romney körül alakultak ki, akinek a támogatására a Restore Our Future (Állítsuk helyre a jövőnket!) nevű PAC létrejött. A szervezetnek július végén kellett közzétennie első féléves jelentését, melyben meg kellett jelölnie a nagyobb adományozók nevét.

Az NBC tévétársaság által megszerzett listán szerepel egy titokzatos társaság, egy bizonyos W Spann LLC. A céget idén márciusban alapította egy bostoni ügyvéd, aki pénzes ügyfelek „ingatlanadó-tervezésével” foglalkozik.

A sem a tulajdonosa nevét, sem a címét (a megadott manhattani irodaépületben nem tudnak ilyen nevű bérlőről...), sem az üzleti tevékenységi körét fel nem tüntető vállalat érdekes módon alig hat héttel megalakulása után végtelen nagyvonalúsággal egymillió dollárt (közel 200 millió forintot) adományozott a Restore Our Future-nek, és vált ezzel a bizottság (és ezen keresztül Mitt Romney) egyik legnagylelkűbb támogatójává.

Volt - nincs

A kérdőjelek tovább szaporodtak, amikor július 12-én a bostoni ügyvéd, Cameron Casey felszámolta a céget – érdekes módon alig két héttel azelőtt, hogy a Restore Our Future köteles volt beadni az első féléves beszámolót.

Ha a történet valóban az, aminek látszik, akkor abból még komoly gondjai lehetnek Mitt Romney-nak (noha a magunk részéről szemernyi kétely sincs bennünk az iránt, hogy nem a republikánus politikus az egyetlen, aki ily módon juthat pénzhez).

Komolyan felmerülhet, hogy a cég teljes története csupán ürügyül szolgált” - jelentette ki például a Szövetségi Választási Bizottság volt vezető jogásza, aki szerint a történet súlyos jogi kérdéseket vethet fel. Még ha nem is az történt, mint ami elsőre látszik, akkor is „itt egy útmutató arra, hogy egyes adományozók miként tudnak elrejtőzni” - tette hozzá Lawrence Noble.

Nincsenek válaszok

Tudjuk, hogy cinikusak vagyunk, meg minden, de valahogy nem lep meg, hogy sem az érintett ügyvéd, sem pedig a Restore Our Future nem kíván kérdésekre válaszolni az ügy kapcsán.

Ez nem olyasmi, amit általában megkérdezünk egy adományozótól (és más, általam ismert politikai szervezet sem teszi)” - jelentette ki a kissé kétes tulajdonosi háttérre vonatkozó kérdés kapcsán a ROF kincstárnoka. „A Restore Our Future teljes mértékig betartott és a jövőben is betart minden szövetségi előírást” - tette hozzá a válaszemailben Charles Spies, aki egyébként Mitt Romney 2008-as elnökjelölti kampányának jogásza volt.

Az összes érintett fél (azaz a ROF és Mitt Romney stábja) azt hangoztatja, hogy a Restore Our Future egy, a politikustól teljesen független szervezet, amihez a politikusnak semmi köze. „Mitt Romney mind a törvény betűjét, mind annak szellemét minden körülmények között betartja” - hangzott a kampánystáb hivatalos reakciója.

Az mindenesetre kiderült az ROF múlt héten benyújtott féléves jelentéséből, hogy a szervezet hat hónap alatt 12,2 millió dollár adományt gyűjtött Mitt Romney támogatására, ebből négyen (köztük a W Spann LLC) adtak összesen 4 milliót.

Végezetül csak annyit: nem gondolnánk, hogy az ügy egyedülálló, vagy akár azt, hogy csak az egyik politikai oldalra jellemző. Nyilván a következő hónapokban még több ilyen esetről is hallunk majd, kivéve persze, ha az amerikai törvényhozás úgy érzi, be kell tömni ezt a lyukat. Azért illúzióink nincsenek...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti. Jó szórakozást!

Ha tetszett a poszt, olvasd el ezeket is!

A legnagyobb botrányok és leleplezések

Így dőzsöl az elit

Egy tragédia képei