Ronald Reagan fia szerint apja már amerikai elnökként Alzheimer-kóros volt. Most először ismerte el igaznak közeli családtag a régóta rebesgetett pletykát.

Februárban lesz a 100. évfordulója Ronald Reagan születésének, és ebből az alkalomból természetesen több könyv is megjelenik. Így megírja emlékeit a sokak által minden idők legsikeresebb amerikai elnökének (1980-1988) tartott politikus két fia is. Az 52 éves Ron Reagan és féltestvére, Michael egyaránt most látták elérkezettnek az időt megosztani emlékeiket.

A bombát Ron robbantja, azzal, hogy művében elismeri: elnöksége vége felé apja már az Alzhiemer-kór korai stádiumában volt. Az újságíróként dolgozó férfi azt állítja, őt a 80-as évek közepén kezdte aggasztani apja egészségi állapota.

„Valami nem stimmelt. Nem igazán tudtam meghatározni, mi az, de voltak esetek, melyeket nem tudtam hova tenni” – nyilatkozta az ABC televíziónak Ron Reagan, aki azt mondja, hogy már az 1984-es kampány idején észrevette a zavar jeleit, amikor apja néha olyan volt, mintha nem is lenne jelen. A helyzet tovább romlott 1986-ra, amikor apja például nem emlékezett a kanyonok neveire, melyek fölött átrepült szülőállama, Kalifornia felett.

Ebben az időszakban kezdett Ronald Reagan feljegyzéseket használni az Ovális Irodából folytatott telefonbeszélgetések során és ekkor történt meg az is, hogy Diana hercegnőt egyszer David hercegnőnek nevezte egy díszvacsorán.

Visszamenőleg nem kérdőjelez meg semmit

A fiú szerint amennyiben apjánál hivatali ideje alatt diagnosztizálják az egyelőre még gyógyíthatatlan kórt, alighanem lemondott volna, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ekkor még nem volt súlyos a betegség, így ez politikai örökségét sem befolyásolhatja.

„Ez semmiképpen sem hitelteleníti vagy határozza meg jobban az ő elnöki működését, mint Lincolnét a mániás depressziója, Rooseveltét a paralízis vagy éppen Kennedyét az Addison-kór” – teszi hozzá Ron Reagan.

A Csillagháborús programmal sokak szerint a kommunizmust annak számára fenntarthatatlan fegyverkezési versenybe hajszoló és így annak bukását felgyorsító Ronald Reagan kritikusai már korábban is állították, hogy a volt elnök második hivatali periódusa vége felé már nem mindig volt szellemi képességei teljes birtokában, noha a betegséget hivatalosan csak 1994-ben (öt évvel távozása után) diagnosztizálták. Ronald Reagan 2004-ben hunyt el.

Csak olcsó reklámfogás lenne?

Visszatérve a családi perpatvarra, a másik fiú, a 65 éves Michael Reagan határozottan tagadja a féltestvére által állítottakat, azzal vádolva őt, hogy „kiárusítja apját könyve népszerűsítése érdekében”.

„Milyen érdekes formája a 100. születésnapi jókívánságnak. Ron, az öcsém, életében sok csalódást okozott apánknak, most pedig csalódást okoz az anyjának” – írta a Twitteren Michael Reagan, akit a néhai elnök első házassága idején fogadott örökbe.

A Ronald Reagan Elnöki Alapítvány (amely szoros kapcsolatokat ápol az egykori First Ladyvel, Nancy Reagannel) kevésbé vitriolosan, de szintén visszautasítja a könyvben leírtakat.

„Ron egy nagyon meleg és rokonszenves könyvet írt az apjáról, Ronald Reaganről. Olyan főhajtás, melyre csak egy fiú képes. Ami az Alzheimer-kórral kapcsolatos kérdéseket illeti, a témát nagyon jól dokumentálták Reagan elnök személyi orvosai, azok a doktorok, akik a diagnózis felállítását követően kezelték, és azok, akik napi kapcsolatban voltak vele. Mindannyian egyetértenek abban, hogy az Alzheimer-kór csak jóval azután jelentkezett, hogy Reagan elnök elhagyta a Fehér Házat” – olvasható az alapítvány közleményében.