Vizsgálat indult egy hongkongi légitársaságnál, miután az internetre olyan képek kerültek ki, melyek tanúsága szerint a pilótafülkében az egyik légikísérő kegyeiben részesítette az egyik pilótát.

 

Kitört a botrány a hongkongi Cathay Pacific Airwaysnél, miután az internetre kikerült képek tanúsága szerint az egyik stewardess ajkaival tette boldoggá az egyik pilótát (reméljük, meglehetős eleganciával sikerült leírnunk az aktust...).

A képen látható nő olyan piros ruhában van, ami a megszólalásig hasonlít a légitársaság egyenruhájához – olyannyira, hogy alighanem az is.

Teljes körű vizsgálatot rendeltünk el az ügyben, vannak arra utaló jelek, hogy a képen látható nő a személyzetünk egyik tagja” - ismerte el a légitársaság szóvivője az AFP hírügynökségnek. Igaz, hozzátette, hogy „semmilyen bizonyíték nincs arra nézvést, hogy az aktus a levegőben történt, és semmi okunk nincs azt gondolni, hogy bármilyen biztonsági előírást megsértettek volna”.

Az ügy érdekessége még (ha ennyi nem lenne elég...), hogy a képen látható pilóta ügyvédi levélben közölte a helyi Apple Daily című lappal, hogy a képeket a számítógépéről lopták el, ami miatt rendőrségi feljelentést tett.

Ugyanakkor az is felmerült, hogy a képek esetleg egy, a cég ellen indított lejáratókampány részei. (A képeket felnőtt olvasóink ide kattintva nézhetik meg, itt pedig egy videót láthatnak.)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti. Jó szórakozást!

Ha tetszett a poszt, olvasd el ezeket is!

Pikáns részletek egy legenda életéből

Hogyan fogjunk milliárdos férjet?

Szuper nők falatnyi ruhában