Ez egy rendhagyó poszt. Ritkán foglalkozunk politikusi beszédekkel, pláne pozitív hangnemben, most azonban egy pillanatra megállunk, hogy elismerjünk egy nagyszerű politikusi, emberi teljesítményt.

 

Sokan megszólaltak a 2001. szeptember 11-i, Egyesült Államok elleni terrortámadás 10. évfordulója alkalmából. Sokan megszólaltak, de amennyire meg tudjuk ítélni, az egyik legmegindítóbb, legerőteljesebb beszédet (nem csak a tartalmat, de az előadás módját is tekintve) Bill Clinton mondta.

Az Egyesült Államok 42. elnöke (1992 és 2000 között két cikluson keresztül vezette az országot) mindig híres volt arról a képességéről, hogy meg tudta ragadni a hallgatóságát. Amit azonban szombaton a pennsylvaniai Shanksville-ben a United Airlines 93-mas járatának emlékünnepségén elmondott beszédében politikusi, emberi teljesítményként felmutatott, azt tanítani kellene.

Nem vagyunk politikai kommunikációval foglalkozó szakértők (szerencsére...), de laikusként nézve ez egy majdnem tökéletes beszéd volt. A felépítése, a hossza (alig több, mint 3 perc), a ritmusa, a humor és a meghatottság keveredése, és elsősorban természetesen az üzenet – kiemelkedő politikusi teljesítménnyé tette. (Akit érdekel, a teljes beszédet elolvashatja itt.)

A beszéd fő üzenete az önfeláldozás (a járat utasai megakadályozták, hogy a gépet eltérítő terroristák elérjék céljukat és a repülőt a washingtoni Capitolium épületébe vezessék).

Bill Clinton a spártaiak perzsákkal szembeni hősies önfeláldozását hozta fel példaként, mint a gép utasai tettének 2500 évvel korábbi előképét. A thermopülai szorosban lezajlott csatában (i. e. 480) 300 spártai védte a szoros sok ezer perzsával szemben.

„Mindannyian tudták, hogy meg fognak halni. (…) Az ellenség megmondta, hogy annyi nyílvesszővel tölti meg az eget, hogy elsötétíti azt. A spártaiak erre azt mondták: rendben, akkor majd árnyékban harcolunk. És mind meghaltak” - mondta az Egyesült Államok egykori elnöke.

Civilek, nem katonák

Bill Clinton hozzátette: nagy különbség, hogy a thermopülai hősök katonák voltak, míg a UA 93-mas járatának utasai hétköznapi emberek, akik véletlenül kerültek a gépre.

„Miközben pillanatok alatt kellett dönteniük, felmérhetetlen ajándékot adtak az egész országnak. Megmentették a Capitolt a támadástól. Isten tudja, mennyi életet mentettek meg. Nem hagyták, hogy a terroristák szimbolikus győzelmet arathassanak az amerikai kormányzat központja ellen. Mindezt állampolgárként cselekedték.

Lehetővé tették, hogy olyan országként maradjunk meg, amely képes felvenni a harcot a terrorizmussal szemben, miközben megőrzi a szabadságot, és képes befogadni a világ minden tájáról érkező, különböző vallású, fajú és kultúrájú embereket, amíg ők magukévá teszik az értékeinket, mert ezek az átlagemberek, akiknek szinte semmi idejük nem maradt a döntésre, a helyes dolgot cselekedték. Remélem, és imádkozom Istenhez, hogy 2500 év múlva is emlékezzenek még erre az emberek.”

Eddig Bill Clinton beszédének lényegi része. A poszt elején kiemelkedő politikusi teljesítménynek neveztük, így aztán némi kritikát is megfogalmazhatunk.

Amibe bele lehet kötni

Értjük a spártaiak és a perzsák csatájával vont párhuzamot, és nincs is ezzel semmi különösebb gond, de egy végtelenül érzékeny (politikai és beszéd-)helyzetben nem feltétlenül volt a legszerencsésebb. Mi értjük, más talán képes belemagyarázni aktuálpolitikát, a spártaiak (azaz a nyugati kultúra bölcsőjének számító görögök) amint védik a hazájukat a keleti hatalmakat megtestesítő perzsákkal (utódaik a mai Iránban élnek) szemben... Csak egy kis rosszindulat kell a belemagyarázáshoz.

Ettől függetlenül fenntartjuk: szombaton láttunk egy nagyszerű politikusi beszédet, amely egyszerre volt néha könnyesen mosolygós, sokszor megható és elgondolkodtató.

Így is lehet.

(Végezetül és egyáltalán nem mellékesen hadd tegyünk ide egy másik videót is, ami a maga nemében nekünk legalább annyira emlékezetes, mint Bill Clinton beszéde: Paul Simon előadását New Yorkból.)

Csatlakozzon hozzánk a már több mint háromezer tagot számláló Facebook-csoportunkhoz, mert az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti. Jó szórakozást!