A legtöbb elítélt ártatlanul ül, legalábbis ha hinni lehet maguknak az érintetteknek – ez akkora közhely, hogy már senki oda sem figyel. Néha azonban az élet csavar egy nagyot, és kiderül: mégis vannak, akik tényleg ártatlanul sínylődnek. Egy ilyen történet következik.

A 36 éves James Harden (képünkön) a napokban kisétált a chesteri börtön kapuján és ezzel (talán) végleg maga mögött hagyta az elmúlt két évtized rémálmát. A férfit öt társával együtt egy középiskolai osztálytársuk megerőszakolása és meggyilkolása miatt ítélték el, ám az ügyben elvégzett új DNS-vizsgálatok bebizonyították, hogy ártatlanok.

A férfi féltestvére, Jonathan Barr a papírmunka elvégzését várja, a napokban szintén szabadul, csakúgy, mint harmadik társuk, Robert Taylor, aki múlt héten csütörtökön hagyhatta el a börtönt. (Az ötösfogat maradék két tagja, Robert Lee Veal és Shainne Sharp rövidebb büntetéseket kapott és már korábban kiszabadult. A hírek szerint visszamenőleg őket is ártatlannak mondják ki.)

Az ügy pontosan 20 évvel ezelőtt, 1991-ben történt, amikor valaki (vagy valakik) megerőszakoltá(k) és megölté(k) a 14 éves Cateresa Matthewst az Illinois állambeli Dixmoorban.

Érdekesség, hogy ez csak az egyik olyan a tucatnyi ügy közül, melyben fordulat állt be az államban. A helyzetet bonyolítja, hogy már korábban felmerült a gyanú: a chicagói rendőrség kínzással erőszakolt ki vallomásokat gyanúsítottakból. A felháborodás miatt 2000-ben felfüggesztették a halálbüntetések végrehajtását, a moratóriumot Illinois jelenlegi kormányzója, Pat Quinn semmisítette meg.

Kierőszakolt vallomások

Visszatérve az öt fiú esetére, a kihallgatások során ketten aláírták a bűnösségüket taglaló vallomást és belementek, hogy a többiek ellen tanúskodjanak. Az akkor 15 éves Robert Lee Veal komoly tanulási nehézségekkel küzdött (gyakorlatilag analfabéta volt), azt állítja, fogalma sem volt, mit íratnak alá vele – mondja most, 20 évvel később az ügyészség. Az akkor szintén beismerő vallomást tett Robert Taylor később már azt állította, kényszer hatására cselekedett és vissza is vonta a vallomást.

Elgondolkodtató, hogy noha az áldozatról vett DNS-minták egyetlen vádlottal sem egyeztek, mégis tovább zajlott az eljárás és végül megszületett az ítélet. Az ügyet egyébként idén kezdték újra vizsgálni, miután a Chicagói Egyetem Jogi Karán tanító Tara Thompson bizonyítékot talált arra, hogy az elkövető egy elítélt erőszaktevő, egy jelenleg kábítószer-kereskedelem miatt börtönben ülő férfi lehetett. Őt hivatalosan nem vádolták meg az ügyben, de a hatóságok szerint folyik a vizsgálat.

Szerencsénk volt a bizonyítékkal. Másfél évig kerestük, miközben többször is kijelentették, hogy nem is létezik” - mondta Craig Cooley, az öt elítéltnek segítséget nyújtó New York-i Ártatlanság Projekt munkatársa. A dixmoori rendőrség parancsnoka elismerte, hogy a bizonyítékot „nem könnyen megtalálható helyen” tárolták.

Újrakezdeni

A 36 éves James Harden most úgy próbálja meg újrakezdeni életét, hogy még a középiskolai végzettsége sincs meg, életében nem volt munkahelye és jogosítványa sincs. Míg ártatlanul ült, szülei meghaltak. Azt mondja, nem tudja, mihez kezd a következő napokban, hetekben, ám mindenképpen szeretné meglátogatni Cateresa Matthews édesanyját és elmondani neki, hogy nem ő a felelős a lány haláláért.

Mi meg talán elgondolkodhatunk, hogy ha úgy alakul, akkor ezeket az ártatlanul elítélt embereket akár ki is végezhették volna...

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on, ahol itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Fent vagyunk a Twitter-en is további érdekességekkel.