Komoly internetes kampány indult Colin Firth esetleges Oscar-díjának megakadályozására. Az ok nem a színész személye, a felhorgadást a történelem okozta.

Hiába nyerte meg a hétvégén az Oscar-díj előszobájának is tartott Golden Globe-díjat Colin Firth, könnyen előfordulhat, hogy a brit színész esélytelen lesz az Amerikai Filmakadémia elismerésére. Ennek oka nem színvonaltalan játéka, hanem az általa megformált karakter, VI. György egykori brit uralkodó történelmi szerepe.

Az ügy érdekessége, hogy az A király beszéde című alkotás hatalmas szakmai és közönségsiker az Egyesült Államokban és Európában egyaránt. A hírek szerint ugyanakkor köröz egy e-mail az Oscarról döntő akadémiai tagok között, melyben annak írója a történelem „megszépítésével” vádolja az alkotókat.

"Bizonyos lépések"

A levél azt állítja, hogy VI. György (a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet édesapja) aktívan akadályozta a náci Németországból az akkor brit felügyelet alatt álló Palesztinába kivándorolni kívánó zsidókat a menekülésben. Ennek állítólagos bizonyítéka az a levél, melyet az uralkodó Lord Halifax külügyminiszternek írt 1939-ben és melyben bizonyos „lépéseket” emleget, megakadályozandó a zsidó menekülteket szülőföldjük elhagyásában.

Egy vezető brit történész nevetségesnek nevezte a királyi családot antiszemitizmussal vádoló állításokat, mondván: VI. György levele csupán a kormányzati politikát tükrözte.

Sokatmondó kommunikáció

A Hollywoodban köröző (egyébként névtelen) levél a New York magazin egy nemrégiben született blogbejegyzésére hivatkozva közli, hogy „akadémiai tagként sok társammal egyetemben ezen oknál fogva nem szavazok az A király beszédére”.

„Amikor arra került a sor, hogy aktívan akadályozni kellett a zsidók menekülését Hitler Németországából, György meglehetősen sokatmondóan kommunikált” – fogalmaz a levél.

A helyzetet bonyolítja, hogy VI. György testvérét, a korábbi VIII. Edwardot már korábban is megvádolták azzal, hogy szimpatizált a nácikkal. A trónról elvált amerikai szerelme kedvéért lemondó uralkodó 1937-ben Németországban találkozott is Adolf Hitlerrel (lásd a képet).

„Tökéletesen igaz, hogy a király korlátozni akarta a zsidóság palesztinai bevándorlását. De ez akkor kormányzati politika volt, lett légyen bármilyen rövidlátó is, különösen az európai események tükrében. De ebből azt a következtetést levonni, hogy a brit királyi család antiszemita volt a 30-as években teljesen nevetséges” – vélekedett Andrew Roberts történész.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, vajon célt ér-e a film elleni kampány, azt meg pláne, hogy valaha kiderül-e: a levél mögött valódi kételyek, vagy valamelyik ellenérdekelt forgalmazó húzódik-e meg…