Igaz történet a velejéig korrupt politikusról, aki fennhangon ellenzi a melegek házasságát, miközben maga egy férfival él együtt. A teljesség kedvéért pedig egy kis maffiaszál is befigyel.

A történet az Egyesült Államokban játszódik, de talán nem tévedünk olyan rémesen nagyot, ha úgy véljük, hogy játszódhatna a világ sok országában is – mondjuk, mondjuk… Igen, akár ott is…

A főszereplő egy Carl Kruger nevű szenátor (a fenti képen balra), egyenesen Albanyból, aki immáron 16 éve határozza meg társaival együtt az állam sorsát – illetve lassan helyesebb múlt időben fogalmazni, merthogy a nem annyira derék politikus ellen a napokban eljárás indult.

Nagylábon élt

A 61 éves politikus a jelek szerint nem kispályázott: a vádirat szerint legkevesebb 1 millió dollár kenőpénzt fogadott el különböző politikai szívességekért cserébe elsősorban egyesülésre pályázó kórházaktól, ingatlanfejlesztőktől és a nyitvatartást meghosszabbítani kívánó italkereskedésektől.

Az ügyészség szerint a szenátor a befolyó pénzt finoman szólva is nagyvilági életmódjának fenntartására használta fel. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: Bentley Arnage luxusautótól kezdve az ingatlanokig.

A vádlottak között van egy másik politikus William F. Boyland Jr., és egy prominens lobbista, Richard Lipsky is. Utóbbira külön is kitérünk, mert komoly szerepet játszik a történetben.

Állami pénzek becsatornázása

Az ügy felderítésében részt vett a Szövetségi Nyomozóiroda is, lehallgatva Carl Kruger és Richard Lipsky telefonját egyaránt. Mint kiderült, a szenátor állítólag kenőpénzt fogadott el az egyik queensi kórháztól, hogy a segítségével az több állami forráshoz jusson. Másik alkalommal abban segédkezett (nyilván nem emberbaráti jóságból), hogy Richard Lipsky egyik ügyfele mintegy félmillió dollár állami pénzt kapjon.

A vádirat szerint a Brooklynban, egy taxisofőr fiaként született (és emígyen a hollywoodi mesékre mindig fogékony amerikaiak körében az amerikai álmot megtestesítő) Carl Kruger rendszeresen fogadott el pénzt Richard Lipskytől. Így 2009-ben a lobbista például azért fizetett neki, hogy próbáljon megakadályozni egy olyan hulladékhasznosítási törvényt, ami felettébb kellemetlenül érintette volna az italforgalmazókat. Amikor ez nem sikerült, a szenátor beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amely késleltette volna a jogszabály hatályba lépését.

Egy másik vádpont szerint Carl Kruger tavaly közbenjárt annak érdekében, hogy Richard Lipsky egyik ügyfele három projektben összesen 15 millió dollárnyi állami megbízást kapjon különböző építkezéseken.

Bort iszik és vizet prédikál

Mindez már önmagában is elég kellemetlen, azonban a nyomozás fényt derített egyéb érdekességekre is. Például arra, hogy bár a politikus hivatalosan a nővére lakásán van bejelentve, nem ott lakik, hanem a Turano-családdal. Márpedig Turanóék hárman vannak: a 73 éves mama, és két fia, a 49 éves Michael és a 47 éves Gerard.

Carl Kruger pedig lelkesen finanszírozta a háztartást, bevásárolni járt és intézte az ügyeket, miközben egyszer-egyszer megjelent a mamával hivatalos eseményeken is. Azonban kiderült, hogy az igazán szoros kötelék nem a nála 12 évvel idősebb asszonyhoz, hanem annak Michael nevű fiához fűzte, akivel a vádirat szerint „támogató és függőségi kapcsolatot” alakítottak ki.

Michael Turano aktívan részt is vett a politikus üzelmeiben, ő alapította a fal cégeket, melyek segítségével tisztára mosták a kenőpénzeket, fizette a ház kölcsöneit, a Bentley-t, és kezelte a bank- és hitelkártyákat.

A dolog pikantériája, hogy Carl Kruger egyike volt azoknak, akik a melegek házasságának legalizálása ellen szavaztak 2009-ben, ami miatt akkor aktivisták meg is jelentek a brooklyni ház előtt és hangot adtak csalódottságuknak, másfelől abbéli véleményüknek, hogy a szenátor maga is meleg. Ő tagadta ezt.

A ház, aminek története van

A történetnek sajátos ízt ad maga a ház is (a kis képen), melyben Carl Kruger és a Turano-család él. Azt ugyanis nem más, mint az egyik leghírhedtebb maffiacsalád, a Luchese egykori főnöke, Anthony Casso építtette, ám a beleöntött több százezer dollár ellenére soha nem költözött be. Elégedetlensége jeleként, és mert tartott tőle, hogy az építész esetleg rájött törvénytelen üzelmeire, nemes egyszerűséggel megölette Anthony Favát.

A végkövetkeztetés? Nem sok, talán csak annyi, hogy Carl Krugert a vádirat benyújtásakor azonnal felmentették a szenátus gazdasági bizottságában viselt tisztsége alól. Szóval gyarló politikusok mindenhol vannak, és van, ahol meg is bűnhődnek érte…

Fent vagyunk a Facebook-on, ahol bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Csak egy lájk az egész – bőven megéri…(Ja, és nem hagyjuk cserben a Twitter-hívőket sem, aki ott követne minket, az nyugodt szívvel kattintson ide!)