Egy teljes francia falu eladó – 19 épület, úszómedence, teniszpályák, egyszóval minden, ami egy faluban kell. Ráadásul úgyszólván fillérekért, körülbelül 94 millió forintnyi euróért.

Csatlakozz hozzánk a Facebook- on és a Twitter-en!

Courbefy Franciaország középső részén, Limogestől körülbelül 50 kilométerre fekszik (aminek azért van jelentősége, mert a városnak kitűnő vasúti és közúti összeköttetése van Párizzsal). A falu gyakorlatilag teljesen elhagyatott.

A település egészen a hatvanas évek végéig virágzó hely volt a maga 200 lakosával, fesztiválokkal, és a méretéhez képest pezsgő élettel. Mára azonban igazi szellemfaluvá vált, köszönhetően a 70-es években kezdődött elvándorlásnak, amikor a főleg mezőgazdasággal foglalkozó lakók az iparban kerestek megélhetést.

A 90-es években ugyan történt egy próbálkozás, hogy a településből üdülőfalut csináljanak, szállodákkal és éttermekkel, de a nagyszabású tervből végül semmi sem lett, és azóta a pusztulás a sorsa.

Most egészen péntekig lehet licitálni a településre, a 330 ezer eurós ár nagyjából az az összeg, amit az újjáépítésben is bele kellene tenni. Ha senki sem jelentkezik, akkor a település a jelenlegi tulajdonos Credit Agricole banké marad.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

A leggazdagabb amerikai elnökök

Szexizmus és kokain: hirdetések a múltból

Halálos hotelek

Luxusban józanodnak a sztárok

Egy őrült történet