A könnyűzene legnagyobb sztárjaiként milliók rajongtak értük, ám szüleikkel néha ugyanolyan ellentmondásos volt a viszonyuk, mint bárkinek. Jöjjenek velünk, vessünk egy pillantást az otthonaikba!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A hetvenes évek legelején Eric Clapton, Frank Zappa, Elton John vagy éppen Joe Cocker (a fenti képen az édesanyjával, Marjorie-val látható a sheffieldi családi otthonban) a legnagyobb sztárok közé tartoztak, koncertjeiken tízezrek tomboltak, lemezeikből több millió fogyott. Ám szüleik szemében akkor is csak éppen felnőtt (vagy a Jackson Five esetében még az sem...) gyerekek voltak.

A LIFE magazin fotósa, John Olson elkísérhetett néhányat a legnagyobb sztárok közül a szüleikhez, és bepillantást nyerhetett a nem mindig zökkenőmentes kapcsolatokba.

A fotográfus bejárta a fél világot, Skóciától Londonon és Brooklyn nem éppen bizalomgerjesztő könyékén át San Franciscóig – a képekből pedig kiderül, honnan is jöttek a világsztárok. Az itt következő képen például minden idők egyik legnagyobb gitárosa, Eric Clapton látható a nagymamájával, Rose Clapp-pel.

A beszélgetésekből aztán kiderült az is, hogy egyes esetekben a gyerekkor már előre meghatározta a leendő szupersztárok felnőttkori viselkedését. Ennek egyik legjobb példája Elton John, akit szülei meglehetősen sajátosan neveltek.

Négyéves korában általában nappal tettük le aludni, és éjszakánként, a partik idején volt ébren és játszott” - mesélte például Sheila Fairebrother fiáról, Reggie Dwight-ról, akit alighanem jobban ismerünk Sir Elton Johnként.

Ha különcködésről volt szó, nem sokkal maradt el Sir Eltontól Frank Zappa, akinek édesanyja, Rosemarie a következőt jegyezte meg Los Angeles-i otthonában: „Ami igazán kikészít Frankben, az az, hogy a haja göndörebb és feketébb mint az enyém”.

Az életmódból adódóan persze meglehetősen gyakoriak voltak a konfliktusok a sztárok és szüleik között. Vegyük például David Crosby (a Crosby, Stills, Nash & Young tagja) esetét, akinél jó pár évnek el kellett telni, mire megbékültek az apjával. Ami már csak azért is érdekes, mert a kedves papa is a szórakoztatóiparban dolgozott, nem is volt akárki, hiszen a Tabu című filmért operatőrként 1932-ben Oscar-díjat kapott (a Délidőért pedig egy évvel később Golden Globe-ot).

Amit a legjobban bírok benne, az az, hogy látszólag nem érzi szükségét annak, hogy rá hasonlítsak, így aztán a kettőnk közti különbség sem vezet összeütközésekhez. Mondjuk, tudja, hogy néha elszállok. Ő nem tenne ilyet, és nem is helyesli, de nem próbálja meg rám erőltetni a saját értékrendjét” - nyilatkozta már a békülés után David Crosby.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Milyen szexet akarnak a nők?

Sosem látott képek Marilyn Monroe-ról

Álomotthonból rémálom

Kennedy eltitkolt szexügye

Minden idők legnagyobb hóviharai