Hatszor olyan nehéz bejutni, mint a Harvadra, viszont akinek sikerül, többet keres, mint aki elvégzi a világ egyik leghíresebb egyetemét. Sok pénz, korai nyugdíj, mégsem biztos, hogy álommeló kaliforniai börtönőrnek lenni.


Szeretne Ön sok pénzt keresni, kiemelkedő mellékes juttatásokat kapni és korán nyugdíjba vonulni? Rossz a kérdés, ki ne szeretne? Aki igen, annak az egyik lehetősége, hogy elmegy börtönőrnek Kaliforniába.

Tudjuk le a dolog hátulütőjét mindjárt az elején! A börtönőri munkánál nyilván akad jobb, feltételezésünk szerint elég kevesen lehetnek azok, akik már gyerekkoruktól ennek a hivatásnak szentelnék az életük. (Akik igen, azok alighanem jobban teszik, ha szakemberhez fordulnak – bár távol álljon tőlünk, hogy megbántsunk bárkit is, szóval legyen úgy: tisztelet a kivételnek!)

Nem a legveszélytelenebb foglalkozások egyike, ráadásul a környezet sem szívderítő. Aligha lenne túl népszerű meló, így érthető, ha Kalifornia állam kiemelkedő juttatásokkal próbálja magához édesgetni a leendő börtönőröket.

Tisztes fizetések és juttatások

Nézzük, mit is ajánlanak! Mindenekelőtt már a mindössze 4 hónapos képzés idejére is havi 3000 dolláros (540 ezer forintos) támogatást adnak. A kezdő börtönőri fizetés évi 45 288 és 65 364 dollár (8,1 és 11,7 millió forint) között mozog. Összehasonlításképp: egy Harvadról kikerült friss diplomás átlag éves fizetése nem éri el az 50 ezer dollárt (9 millió forintot) és még 20 év elteltével is alig haladja meg a 120 ezret (21,6 millió forintot).

A kaliforniai börtönőrök ráadásul komoly kiegészítő juttatásokban részesülnek. A túlórapénz például másfélszeres. Akad olyan őrmester, aki a 81 ezer dolláros (14, 7 millió forintos) alapbéréhez egy év alatt megkeresett még 114 ezer dollár (20,5 millió forint) túlórapénzt és zsebpénznek 8600 dollár (1,5 millió forint) bónuszt. Akár hogyan is számoljuk, ez egy év alatt 36,7 millió forint.

Persze, csalunk egy kicsit, hiszen nyilván a Harvardot végzett nagymenők is hatalmas bónuszokat szakítanak, más kérdés, hogy csak akkor, ha jól szalad a szekér, míg az állami szektorban ez ugye nem mindig feltétel (Amerikában sem…).

A kemény munkát ki kell pihenni, márpedig az Egyesült Államok nem a túl hosszú fizetett szabadságokról nevezetes. Az átlag háromhetes szabadsághoz képest a börtönőrök hét hetet kapnak, amit ha nem tudnak kivenni, akkor nyugdíjba vonulásukkor készpénzben kifizetnek nekik. Tavaly 80 olyan tiszt akadt, aki több mint 100 ezer dollárt (18 millió forintot) vitt haza a nyugdíjba vonuláskor csak szabadságmegváltás címén.

Arany nyugdíjas évek

Ráadásul meglehetősen jó feltételekkel akaszthatják szögre a cellakulcsot. Már 55 évesen leszerelhetnek, nem is rossz pénzzel, hiszen az előző évben megkeresett pénzük 85 százalékát kapják életük végéig.

A nagy kérdés persze az, mi kell ahhoz, hogy valaki börtönőr lehessen Kaliforniában. Természetesen alapkövetelmény az amerikai állampolgárság és a felsőfokú végzettség. Van látásvizsgálat, alaposan átvilágítják a jelentkező környezetét is, át kell menni egy pszichológiai teszten, fizikai felmérésen,és számos egyéb orvosi vizsgálaton.

A vizsga legnehezebb része egy írásbeli teszt, olyan kérdésekkel (nem vicc), mint hogy „a D épületben jelenleg 189 elítélt van elhelyezve, 92 ágy pedig szabad. Mekkora a D épület kihasználtsága?”.

Lehet ezen persze mosolyogni, ám (nyilván a kiemelkedő juttatásoknak köszönhetően) elképesztő a túljelentkezés. Évente több mint 120 ezren jelentkeznek, és mivel csupán 900 embert vesznek fel, a felvételi arány kevesebb, mint 1 százalék. Összehasonlításképpen ugyanez az arány a Harvardon 6,2 százalék.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on (már több mint 1000 fős a klubunk!), az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!