Egészen elképesztő fotókkal búcsúztatjuk az évet itt, a Kívül tágasabbon. A képek száz évvel ezelőtt készültek és színesben mutatják meg azt a világot, amit mi csak fekete-fehérben ismerünk. Csodás utazással kívánunk Boldog Új Évet!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Az emberben a régi idők általában fekete-fehérben élnek, hiszen a technika fejlettsége (és ára...) sokáig csak kivételesen ritka esetekben tette lehetővé, hogy színes filmre fotózzanak vagy forgassanak.

Éppen ezért olyan kivételesek az itt látható fotók (legfelül a londoni Piccadilly, alatt a Temze látható), hiszen ezek színesben mutatják meg a XX. század elejét, első felét, amit általában csak fekete-fehérben szoktunk látni.

A képek egy fantasztikus projektnek köszönhetők, amit egy francia milliomos bankár, Albert Kahn indított még 1909-ben és melynek célja az volt, hogy dokumentálja saját korát – színes fényképeken keresztül.

Ennek érdekében több mint 50 országba (!!) küldte el a neki dolgozó fényképészeket. Egyebek mellett az Egyesült Államokban (az itt következő kép), Brazíliában, Mongóliában, Norvégiában vagy éppen Beninben készültek fotók a mindennapi életről.

A projektnek a gazdasági világválság vetett véget 1931-ben, ami gyakorlatilag megsemmisítette Albert Kahn vagyonát (is). A bankár 1940-ben hunyt el.

Az általa készíttetett mintegy 72 ezer kép azonban az emberiség kulturális örökségének egyik igen fontos része, és most a BBC egy sorozata és az azon alapuló könyv fordította rá a reflektorfényt.

Boldog Új Évet mindenkinek!

Algéria:

Francia melósok:

Holland pár:

Kanadai cowboyok...:

...és egy kanadai nagyváros:

Kína 100 éve:

Vietnámi nő:

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Az év hazugságai

A nagy pandabotrány

Ki lett az év legszebb nője?

A büdös pénz és a szexi szőke nők esete

Megoldódott minden idők egyik legnagyobb rejtélye?