Nem vicc. Olyannyira nem, hogy már be is jelentették, aztán órákkal később, a hatalmas felháborodás láttán bejelentették, hogy lesz, de nem az idei évtől.

A karácsonyfa-adó az amerikai vezetés legújabb találmánya, és minden frissen vágott fára kiterjesztették volna 15 cent (kb. 35 forint) értékben. A pénz a „karácsonyfák imidzsét és marketingjét” fejlesztő alapba került volna és minden, évente több mint 500 fát eladó kereskedőre érvényes lett volna.

A különadót már be is jelentette az amerikai földművelésügyi minisztérium, ám órákkal később gyorsan módosítottak, mondván, különadó lesz, de csak a jövő évtől.

Nem csoda, hogy a halasztás mellett döntöttek, a felháborodás ugyanis egészen szélsőséges méreteket öltött egyes esetekben. Volt olyan blogger, aki egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a különadó annak bizonyítéka, hogy Barack Obama elnök „gyűlöli a keresztényeket”, míg mások feltették a kérdést: amikor a gazdaság gyakorlatilag stagnál, és 9 százalékos a munkanélküliség, akkor miért ez Obama legjobb dolga?

A dolog pikantériája, hogy a kezdeményezés egyáltalán nem új, a különadó kidolgozásán még Bush elnöksége idején kezdtek el dolgozni 2008-ban, ráadásul az Országos Karácsonyfa Szövetség javaslatára, amely így próbálta volna megállítani a csökkenő faeladást.

Míg a műfa-gyártók pénzt fektetnek be termékeik erőteljes reklámozásába, addig a vágott fások visszaszorulnak és egyre kevesebb pénzük jut pr-ra és marketingre. Míg 2004-ben több mint ezer ember adott össze 900 ezer dollárt promóciós és marketing-programokra, addig 2007-ben ez az összeg 400 ezer dollárra esett vissza” - mondta a szövetség egyik vezetője.

A különadó ennek ellenére nem kimondottan a szövetség javaslatán alapul, a testület támogatja azt, mondván, azzal az egész iparág jól jár.

Mindenesetre a hagyományoknak megfelelően felállítják a Fehér Házban is a karácsonyfát (a képen értelemszerűen még a tavalyi látható), amely idén egy wisconsini farmon növekedett majdnem 6 méteresre. Viszont legalább idén még adómentes...

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on, ahol itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Fent vagyunk a Twitter-en is további érdekességekkel.