Egészen különleges épületet tervezett egy egyiptomi építész, aki tulajdonképpen egy fa szerkezetét utánzó alkotást hozott létre. Egészen ritka látnivalót következik!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Ahmed Elseyofi gondolt egyet és tervezett egy egészen különleges épületet, melynek a Klorofill Világa nevet adta. Nem véletlenül, persze, hiszen a klorofill a növények azon anyaga, mely elnyeli a nap sugarait, és közvetíti azt a sejtben lezajló szintetikus folyamatoknak. A szándék szerint az épület olyan, mint egy fa: a kiugró tulajdonképpeni lakások a növény lombozatát, leveleit szimbolizálják.

Mivel nem biológia órán ülünk, ezért erről ennyit, nézzük az (egyelőre még csak tervező asztalon lévő, de az építész által New Yorkba álmodott) épületet magát!

Minden szinte tíz lakóegység lenne, mindegyik 5-5 emelet magas. A furcsa szerkezet erősen kitennék az elemeknek (például a napnak és a szélnek) a lakásokat.

Ettől természetes lesz a fény és a szellőzés, az általa gerjesztett széláramlatokat pedig energiatermelésre lehetne felhasználni” - vélekedett Ahmed Elseyofi.

A tervek szerint az épületben nem csak lakások, hanem üzletek, irodák, és szórakoztató egységek is lennének – természetesen mindez környezetbarát körülmények között.

Ha minden igaz (erről ugyanis a tervező nem nyilatkozott), az épület passzív napenergiát használna, mely összegyűjtené és tárolná a napenergiát, amivel fűteni és hűteni is lehetne az épületeket.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Világsztárok anno

Régi játszóterek világa

Szexbotrány az elnöki palota tetején

A világ legmagasabb tornya

Így hamisítanak ők