A holland Dusk Európa első, kifejezetten nőknek létrehozott erotikus csatornája. A tulajdonos szerint a nőknek bizonyíték kell, nem ígéret.

A Dusk (Alkonyat) három éve indult Hollandiában, kifejezetten azzal a céllal, hogy elérje az erotikus tartalmak iránt érdeklődő, ám az elsősorban férfiakat kiszolgáló már működő csatornákkal elégedetlen nőket.

A sikertörténet azt bizonyítja, nem számítottak rosszul. A Dusk ma napi 24 órában sugároz három holland hálózat csomagjában (ebből kettő az országban a legnagyobb) és összesen 1,2 millió nézőt ér el.

Nincs sejtetés

De miben különbözik az egyébként számtalan felnőtt csatornától? Megálmodója szerint sokban. „Mi úgy nevezzük: porna, azaz nőknek szánt pornó, ami más, mint a hagyományos. A nők igazán szeretik az egyértelmű tartalmat. Bizonyíték kell nekik arra, hogy amit látnak, valódi és nem holmi hamisítvány” – mondja Martijn Broersma.

A történet akkor kezdődött, amikor a kábeltelevízióknál dolgozó Martijn Broersma szembesült a kábelhálózatok kritikájával, mely szerint nincsen megfelelő színvonalú, kifejezetten nőknek szánt erotikus tartalom. A férfi meglátta a kínálkozó lehetőséget és egy gyors piackutatás után kiderült: valóban így van, a holland nőknek alig több mint a fele nézett erotikus csatornát, viszont 78 százalékuk örömmel vette volna, ha van kifejezetten nekik szánt tévé.

„Leültünk az üzlettársammal és eldöntöttük, hogy bár fogalmunk sincs, mi ez, de itt az ideje, hogy kitaláljuk” – emlékezett vissza az első lépésekre Martijn Broersma. A folyamaton nagyot lendített, hogy kitalálták: a nézők online reagálhatnak a sugárzott filmekre. Ilyen persze máshol is van, viszont a Dusknál ezt olyannyira komolyan veszik, hogy a programszerkezettől kezdve sok területen erre alapozzák a működést.

Csak semmi bevásárlás

Márpedig a hölgynézők valósághűséget, tiszteletet és történetet szerettek volna látni. „Azt akarod érezni, hogy a résztvevők jól szórakoznak. A pornóban gyakran az az érzése az embernek, hogy a nő arra gondol, mikor kapja már meg a gázsit, vagy hogy a forgatás után még el kell menni bevásárolni. Azaz agyban nincs ott a forgatáson” – magyarázta Martijn Broersma.

Érdekes, hogy ezzel a kissé szokatlan tartalommal nem csak a nőket, hanem a férfiakat is sikerült megszólítani. „Szerintem elég sok férfinak elege van a hagyományos pornóból és valami másra vágynak. Ráadásul érdekli őket, mi az, amit a nők látni akarnak. Van, hogy párok együtt nézik az adást” – fogalmazott a Dusk alapítója.

Martijn Broersma terjeszkedni is akar, először Németországban, de állítása szerint máshonnan is van érdeklődés. Ennek egyik oka, hogy az internet folyamatos nyomása miatt a tévék nem engedhetik meg maguknak, hogy lemondjanak a potenciális közönség egyik feléről.

„Amikor belevágtunk a dologba, azt tűztük ki egyik célul, hogy a ’porna’ kifejezés 3 éven belül kerüljön be a szótárba. Még egy évünk van, és szerintem jó úton haladunk” – mondta Martijn Broersma.

Addig meg ha mást nem, hát keresnek egy csomó pénzt…