Meglehetős botrány tört ki az amerikai Coloradóban, ahol az egyik gimnázium végzőseinek évkönyvéből kivetették egy diáklány fényképét, mert túl szexisnek találták.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A hivatalos indoklás szerint az iskola öltözködési elírásait szegte meg az a 18 éves lány, akinek a képét eltávolították a Durango High School végzőseinek évkönyvéből.

A vitatott (és itt lejjebb látható) képen Sydney Spies egy fekete kendőt és sárga szoknyát visel mindösszesen, ami kiverte a biztosítékot a suli vezetésénél. A lány ugyanakkor azzal védekezik, hogy csak a művészi önkifejezés szabadságát próbálta meg érvényesíteni.

Néhányan talán úgy vélik, a kép kicsit túlságosan szexi vagy nem helyénvaló. Szerintem pedig művészi. Úgy vélem, jól megmutatja, ki vagyok valójában. Táncos vagyok, modell szeretnék lenni. Igazán élvezem a fotózásokat, és úgy véltem, a kép megmutatja, ki vagyok valójában és azt gondolom, megfosztanak a véleménynyilvánítás szabadságától” - nyilatkozta Sydney Spies.

A történetnek ad némi pikáns mellékízt, hogy a lány szerint felszólították, hogy cserélje le a képet, holott amikor beadta azt az évkönyv szerkesztőinek, akkor azok 4-1 arányban átengedték. A szerkesztők ugyanakkor a Durango Heraldnak adott interjúban azt mondták, ők és nem pedig az iskola vezetése vagy a tanácsadó döntött a fotó kivételéről.

Érdekesség, hogy a lány anyja, Miki Spies a Facebook-on azt írta, ő megpróbálta rábeszélni a lányát, hogy másik képet válasszon, „de hát 18 éves és nem mindig hallgat rám”. Az anya állítása szerint előre tudta, micsoda nehézségekkel kell majd a lányának szembenézni.

Ennek ellenére kiállt a lánya mellett, amikor az még szerdán néhány társával együtt tiltakozni kezdett az iskola előtt. A család állítólag már felvette a kapcsolatot egy denveri ügyvéddel.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Aki megmentette a négyéves Hitlert

Hivatása a halál

Tudatlanság az utakon

Állati drámák csodás képekben

Ilyen volt a világ 100 éve – színesben

Az év hazugságai