Az egykori amerikai elnök a Monica Lewinsky-botrány kapcsán kért tanácsot barátjától. Az Apple nemrég elhunyt guruja pedig tanácsot adott – annak nyomán pedig hosszú csend felelt a telefonban.

 

Steve Jobs halála óta egyre-másra jelennek meg az anekdoták és a horrortörténetek  (beállítottság és Apple/iPhone mánia kérdése általában, hogy melyik) az üzletemberről, ráadásul megindul lassan az életrajz-cunami is. Utóbbiak egyike Walter Isaacson biográfiája, melyben a szerző egyebek mellett elmeséli azt a beszélgetést, melyet Jobs 1998-ban folytatott barátjával, az akkori amerikai elnökkel a Lewinsky-botrány kellős közepén.

Az Apple-vezér és Bill Clinton között egy késő esti telefonbeszélgetésen merült fel a fehér házi gyakornokkal szexuális kapcsolatba keveredő elnök botránya. „Nem tudom, valóban megtetted-e, de ha igen, akkor el kell mondanod az országnak” - hangzott Steve Jobs tanácsa, amit Isaacson szerint „a vonal túlsó végén csend követett”.

Előfordult persze olyan is, hogy Steve Jobs kért szívességet az elnöktől. Ez a Think Different kampány idején történt, amikor az Apple első embere szerette volna narrátornak megnyerni Tom Hanks-t (miután Robin Williams nem vállalta), ezért egy alapítványi vacsorán félrevonta Bill Clintont és megkérte, hogy ugyan, hívná már fel és beszélje rá a dologra. Más kérdés, hogy Clinton elhárította a kérést. (Végül is nem hollywoodi ügynök, hanem elnök volt, vagy mi.)

A barátságuk ettől még töretlen maradt, miként arról nem sokkal Jobs halála után Clinton egy, a Time magazinnak adott interjúban beszélt: „Amikor a lányom a Stanfordra jár, Jobs felhívott és azt mondta: Nehéz lehet elnökként utazgatni, hogy lásd a lányod. Van egy házam a környéken, vidéken. Te és Hillary bármikor megszállhattok ott és odahívhatjátok Chelsea-t és a barátait”.

Felbecsülhetetlen értékű ajándékot adott nekem: a lehetőséget, hogy lássam a lányom akkor, amikor annyira szem előtt voltam, így aztán nagyon elfogult vagyok az irányába. Arról nem is beszélve, hogy még én is tudom használni az iPadet” - tette hozzá Bill Clinton.

Nagyon eltökélt ember volt. Talán senkit nem láttam, aki ennyire képes lett volna koncentrálni” - mondta a volt amerikai elnök, aki ugyanakkor azt is pontosan tudta, hogy Jobs sokat bírált vezetési stílusa egy politikus esetében nem működött volna, mert „ennél sokkal befogadóbbnak kell lenni”.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Ja, és fent vagyunk a Twitter-en is sztárhírekkel, érdekességekkel.