A napokban jelent meg a Microsoft társalapítójának önéletrajza, melyben Paul Allen alaposan leszedi a keresztvizet egykori társáról, Bill Gatesről. A dolog legérdekesebb része mégsem ez, hanem az, ahogyan bepillanthatunk a milliárdos üzletember életébe.

Nemrég ünnepelte alapításának 36. évfordulóját a világ egyik leghatalmasabb cége, a Microsoft. Erre az időpontra időzítve jelent meg az egyik társalapító, Paul Allen önéletrajza, amely azon túl, hogy rendkívül rossz fényben tünteti fel a cég mindenható urát, Bill Gatest (egyebek mellett rabszolgahajcsárnak titulálva és megvádolva azzal, hogy megpróbálta kifúrni őt a cégtől, amikor 1982-ben rákot diagnosztizáltak nála), érdekes bepillantást enged az egyik leginkább rejtőzködő életmódot élő milliárdos mindennapjaiba.

Paul Allen 1983-ban kilépett a Microsofttól (alsó képünkön az alsó sor jobb szélén, Bill Gates a bal szélen látható), majd különböző technológiai, ingatlan, sport és művészeti befektetéseket váltott át kemény amerikai dollárra (van is neki belőle 8 milliárd). Az üzletember (miként arról egy korábbi posztunkban is írtunk) költséges játékszereiről is ismert. Komoly repülőgép-gyűjteménye mellett övé például a Seattle Seahawks amerikai futball- és a Portland Trailblazers kosárlabdacsapata (valamint résztulajdonos a Seattle Sounders európai focicsapatának is), de az ő tulajdonában volt az egyik legnagyobb jacht is.

Híresek szigorúan zártkörű partijai is, melyek olyannyira titkosak, hogy a vendégeknek titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk előtte.

Paul Allen szívesen veszi körül magát színészekkel, szupermodellekkel, rocksztárokkal (szenvedélyes gitáros ő maga is), akiknek cserébe számtalan exkluzív ingatlanjai egyikét szokta pihenésre, napfürdőzésre felajánlani. (A lenti képen George Lucas rendező-producerrel látható.) A nagyközönség azonban – szemben egykori barátjával, Bill Gates-szel – alig ismeri a rejtőzködő életmódja miatt sokszor „az internet-korszak Loch Ness-i szörnye” néven is hívott milliárdost.„Nem túl ismert az arcom. Így aztán ha valaki összefut velem egy partin, általában lövése sincs, hogy a gitárosok egyike vagyok, vagy a házigazda” – vall önmagáról Paul Allen, akit sokszor „véletlen milliárdosnak” is neveznek, hiszen vagyona döntő részét abból szerezte, hogy miután (részvényekkel jól ellátva) elhagyta a Microsoftot, a cég értéke a csillagokig emelkedett.

Játékszerek…

Paul Allen nem szűkölködik a pazar házakban. Van villája a franciaországi Cap Ferrat-ban, Londonban a Holland Parknál és természetesen New Yorkban is. Fő tartózkodási helye azonban szülővárosa, Seattle mellett található, benne egy kisebb galéria impresszionista festők remekműveivel tele, egy Renoir- és Monet-képekkel körbevett kosárlabdapálya, és egy föld alatti parkoló, ahol sportautó-gyűjteményét is tartja.

Saját hangárja van a seattle-i repülőtéren. Kell is a hely a gépeknek, köztük a két Boeing 757-esnek, a Challenger 601-esnek. Van még egy hangárja, ahol 15, működőképes II. világháborús repülőjét tartja, és egyelőre itt található a nemrég vásárolt MIG-29-es vadászrepülő is.

Mindez azonban semmiség a milliárdos jachtgyűjteményéhez képest. A három méregdrága darabból álló kollekció ékköve a nyolcszintes Octopus (a lenti képen), amelyet 60 fős személyzet irányít. Szükség is van rájuk, hiszen a jachton két helikopter, hét csónak és egy tízfős tengeralattjáró is található. Ja, és egy komplett stúdió, amely olyannyira profi, hogy a Beastie Boys ott vette fel legutóbbi lemezét.

… és sztárok

Persze egy dolog megvenni egy ilyen hajót, egy másik pedig fenntartani. Csupán az Octopus éves rezsiköltsége 12 millió font (3,6 milliárd forint), egy tankolás pedig közel félmillió (150 millió forint). Persze nem nagy pénz, ha egyfelől az embernek van ennyi, másfelől pedig ezért cserébe olyanokat láthat vendégül, mint Mick Jagger, Brad Pitt, Angelina Jolie, vagy éppen Cameron Diaz.

Ugyanakkor a Paul Allent közelről ismerők szerint nagyon kevés igazi barátja van, a jachtjain megforduló sztárok jó része is ismerősök ismerőse. A milliárdost a hollywoodi társaságba David Geffen médiamogul és Carrie Fisher színésznő vezette be, míg a zenészek közé a The Eurythmics egykori tagja, Dave Stewart.

„Senki sem szórakoztat ma úgy, mint ő. Olyan, mint egy Medici herceg, valaki, aki még tudja, hogyan mentek régen a dolgok” – nyilatkozta róla egy hollywoodi producer.

Valóban, Paul Allen nem sajnálja a pénzt, ha emlékezetes eseményeket kell összehozni. A 45. születésnapját például egy 5,5 millió fontos (1,6 milliárd forintos) egyhetes alaszkai hajókázással ünnepelte, a vendégek között ott volt Jerry Hall, Francis Ford Coppola és Candice Bergen.

Két évvel később 8 millió fontot (2,4 milliárd forintot) költött egy 200 fős, Helsinkiben, majd Szentpétervárott megrendezett bulira, ahová hivatalos volt Sir Paul McCartney és Tom Hanks is. Amikor pedig Angelina Jolie várandós lett, kölcsönadta neki és Brad Pittnek franciaországi villáját.

Kínos pillanatok

Mindezek ellenére a Microsoft egykori alapítója nem kimondottan a társaság lelke és motorja. Az őt jól ismerők azt mesélik, hogy ha egy partiján akár egy kicsit is őt kevéssé érdeklő téma kerül szóba egy beszélgetésben, akkor házigazdaként is egyszerűen odébb áll.

„Nem kifejezetten barátságos vagy szellemes vagy humoros. Még csak azt sem lehet mondani, hogy túlságosan érdekelné mások véleménye” – jellemezte egyik vendége életrajzírójának, Laura Richnek.

Bár soha nem nősült meg, barátnői azért akadtak. Állítólag viszonya volt Mick Jagger volt feleségével, Jerry Hallal nem sokkal a pár 1999-es válása után és rebesgették azt is, hogy Szeles Mónikához is romantikus szálak fűzték. A kevésbé neves barátnőkkel állítólag nem bánik kesztyűs kézzel, amikor megunja őket, egyszerűen ajtót mutat.

Akadtak kínos pillanatai is, például amikor egy volt alkalmazottja, Abbie Phillips, akit Storyopolis nevű produkciós cége vezetésére vett fel, szexuális zaklatással vádolta. Az ügy végül nem került bíróság elé, miután a feleknek (Paul Allen természetesen tagadott) sikerült megegyezniük, ám a nő ügyvédje még ezt megelőzően megvádolta azzal, hogy drága ajándékokkal, nyaralásokkal elcsábított, majd kirúgott négy férjezett asszonyt.

Rakenroll

A milliárdos hatalmas rockzene-rajongó. Így aztán a partijain bizton lehet számítani neves zenészek jelenlétére, akik általában aztán fel is lépnek, Paul Allennel kiegészülve. Miután nem hallottuk még játszani, így nem ítélkeznénk látatlanban (hallatlanban) felette, legyen elég annyi, hogy Mick Jagger azzal viszonozta a vendéglátást, hogy az 56. születésnapján megengedte neki, hogy eljátsszon egy gitárszólót. Lelkesedését jelzi, hogy 148 millió fontot (44,4 milliárd forintot) költött egy seattle-i rockmúzeum létrehozására.

Fent vagyunk a Facebook-on (csak egy lájk és már szórjuk is a sztorikat), az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!