Végül sikerrel járt Justin Timberlake, aki – ugyan némi veszteséggel, de – eladta New York-i luxusingatlanát. Aggódni nem kell érte, van másik... 

Még tavaly decemberben történt, hogy a popénekesi pályát lassan komoly színészi karrierre váltó Justin Timberlake vásárolt egy penthouse-t a New York-i Soho Mewsban.

Így aztán sok szüksége nem volt a posztba illesztett képeken látható ingatlanra, amit piacra is dobott. Első körben úgy nézett ki, felettébb kevés sikerrel, hiszen vevő nem nagyon akadt az 5 millió dollárra (950 millió forintra) taksált luxuslakásra.

A közel 300 négyzetméteres ingatlanért 2008-ban 4,8 millió dollárt fizetett Justin Timberlake, szóval a jelek szerint arra számított, hogy némi nyereséget is össze tud hozni az eladásból, aminek okai között egyébként szerepelt egyebek mellett a paparazzók állandó zaklatása és hogy nem volt éjjel-nappali a portaszolgálat.

Az új Timberlake-lak egyébként a West Broadwayon található és csekély 6,6 millió dollárba került.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti. Jó szórakozást!

Ha tetszett ez a poszt, ajánljuk az alábbiakat is:

Így dőzsöl az elit

Íme, a 3 milliárd fontos luxusjacht!

Lakjon együtt a legnagyobb sztárokkal!