A kérdés szinte megválaszolhatatlan, annyi mindentől függ. New York vezetése most mégis meghatározta: úgy gondolták, évi 2 millió dollár jövedelem fölött jöhet az extraadó.

Drámai gyorsasággal kell egyre több pénz ahhoz, hogy valaki gazdagnak érezhesse magát New Yorkban. Három éve, 2008-ban a határ 250 ezer dollár volt. Aztán ez 1 millió dollárra emelkedett, a jövő évtől pedig 2 millió lesz.

Andrew Cuomo kormányzó legfrissebb költségvetési terveiben az szerepel, hogy a minimum 2 millió dollár éves bevétellel rendelkező háztartásoktól 1,9 milliárd dollárnyi adót kell beszedni. Már ha elfogadják az elképzelést, melynek értelmében 2014 decemberéig a leggazdagabbak adója 8,82 százalék lenne.

Érdekesség, hogy a jelenlegi 8,97 százalékhoz képest (ez a félmillió dollárnál magasabb jövedelműekre vonatkozik és év végén jár le) még így is kevesebbet kell majd fizetni, ám a helyzet tulajdonképpen mégis romlik, hiszen ha érvényben marad a jelenlegi szabályozás, akkor ez az arány 6,65 százalékra csökkent volna.

Idáig rendben is lennénk, a kérdés most már az, hogy vajon hányan lehetnek, akik a legmagasabb adókategóriába esnek? Bár éppen a 2 millió dolláros határra nincsen statisztika, van az egymilliósra és az ötmilliósra. A legutóbbi, 2008-as felmérés szerint 35 763 adófizető vallott be minimum egymillió dollár jövedelmet, közülük 4459-en ötmilliónál is többet kerestek.

Előbbiek akkor 135 milliárd dollárt kerestek, ami az állam személyi jövedelemadó-bevételének negyedét adta.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Ha tetszett a poszt, ajánljuk az alábbiakat is:

A Facebook-főnök kiszivárgott fotói

Uralkodók meglepő listája

Halálsoron

A volán mögé ülő nők szexelni fognak