Eddig nem publikált képek kerültek nyilvánosságra II. Erzsébet és családja életéből. A fotók bő négy évtizeddel ezelőtt készültek és ritka bepillantást engednek a brit királyi család életébe.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Hallgatva az idők szavára, 1969-ben II. Erzsébet brit uralkodó és családja úgy döntött, engedi, hogy elkészüljön minden idők első olyan dokumentumfilmje, amely bepillantást enged az életükbe.

Aligha túlzás állítani, egy ország leste lélegzetvisszafojtva, amint a Windsorok díszítik a karácsonyfát, tévét néznek, vagy éppen a családi fotóalbumot lapozgatják – nagyjából, mint bármelyik brit család.

Illúzióink persze a korabeli tévénézőkhöz hasonlóan nekünk sincsenek, nem gondoljuk, hogy teljesen spontán felvételekről lenne szó, ezek értéke mégis megkérdőjelezhetetlen.

Az egyik képen (mely a poszt elején látható) maga II. Erzsébet látható kedvenc corgijaival, amint éppen tévét néz két fiával, Andrással és Edwarddal a sandrighami kastélyban.

A BBC által készített műsor felvételekor egy fotográfus, Joan Williams is jelen volt, rengeteg képet készítve a családról a sajtó számára. Ezek közül alig párat használtak fel, nagyon sokat pedig nem láthatott a nyilvánosság – eddig.

Ugyanis 43 évvel később most publikálták ezeket a képeket is, melyek között van, amelyik hosszú évekig állt II. Erzsébet asztalán – például az, amelyiken egyik fia, Edward herceg a Buckingham Palotában berendezett magániskolában éppen feladatot old meg unokatestvérével, Sarah Armstrong-Jones-szal közösen.

A televízió mellett azért jutott idő a családi emlékek ébren tartására is, itt éppen a királynő, András és Edward látható, amint II. Erzsébet apjának egyik fényképalbumát nézegetik – a visszaemlékezések szerint a királynő és testvére, Margit hercegnő gyerekkorában készült képekkel.

Bár a legtöbb képen a két fiatalabb fivér szerepel, azért láthatjuk Károly walesi herceget is, itt éppen Edwardnak ad némi zenei okítást.

A képeken láthatjuk még az Anyakirálynőt (II. Erzsébet édesanyját), és Margit hercegnőt a gyermekeivel.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Egy diktatúra eltitkolt arca

Betiltják a meztelen takarítást? 

Az arc nélküli fiú

Nem hagyják nyugodni Whitney Houstont

A Star Wars és a Ponyvaregény, ahogyan még sosem látta