A legnagyobb sztárok tiltakoznak a zenei világ legnagyobb elismerésének tervezett megreformálása miatt. Az elképzelések szerint a kategóriák közel fele megszűnne.

Radikális változtatásra szánta el magát a Grammy-díjakat odaítélő testület, amely úgy döntött, hogy a több mint száz kategória közel felét megszünteti. A döntés hatalmas vihart kavart a zenészek körében, akik ellenzik a lépést. Elsősorban azt kifogásolják, hogy a reformokról az akadémiai tagok megkérdezése nélkül döntöttek.

A felháborodás érthető, hiszen a kevesebb kategória értelemszerűen kevesebb díjazottat is jelent, márpedig az elismerésnek világszerte hatalmas a presztízse, így nyilván a zenészeknek sem mindegy, mekkora a konkurencia.

Más kérdés, hogy a változtatás ellen olyan világsztárok is felemelték a hangjukat, akiknek már nem kell bizonyítaniuk. Levélben tiltakozott például a tízszeres győztes Carlos Santana (a fenti képen Celine Dionnal), aki elsősorban a latin jazz kategória eltörlését kifogásolta.

„A latin jazz és más etnikai kategóriák eltörlése komoly hátrányt jelent azoknak a briliáns zenészeknek, akik folyamatosan izgalmas, vibráló zenét produkálnak a rajongóknak – legyenek azok idősek vagy fiatalok. Erőteljesen ellenezzük a döntést, és arra kérünk titeket, hogy képviseljétek a szivárvány minden színét és szorítsatok helyet ezeknek a stílusoknak a zenerajongók szívében, bárhol legyenek is!” – fogalmazott a legendás zenész.

Hasonlóképpen fogalmazott Paul Simon is az akadémia elnökének, Neil Portnownak írt levelében: „Úgy vélem, a Grammy-bizottság hátrányos helyzetbe hoz sok tehetséges zenészt azzal, hogy korábban külön- és egymástól távol álló zenei irányzatokat nagyobb kategóriákba von össze. Megérdemlik a külön elismerést, amitől ez a változás megfosztja őket”.

A címzett, Neil Portnow azt állítja, a döntést megelőzően egyeztettek a tagokkal a kortárs blues, a hawaii, a latin jazz és más kategóriák megszüntetéséről.

„Idén 34 mainstream kategória volt, a változtatások után jövőre 20 marad. Ez jelentős csökkentés a mainstreamen belül. Az ezen kívüli kategóriák esetében az idei 71-ből jövőre 54 marad” – jelentette ki Neil Portnow.

Az elnök hozzátette, a díjakról döntő bizottságot akadémiai tagok alkotják, zenészek, producerek, mérnökök és egyéb területek szakértői. „Több mint másfél év egyeztetés előzte meg a bizottságban a döntést” – mondta Neil Portnow.

A viták lefolytatására (már amennyiben a világsztár zenészek elegendő nyomást tudnak gyakorolni a testületre) még van idő, hiszen a Grammy-gálát hagyományosan februárban tartják.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!