Sokszor ekézzük a magyar politikusokat parlamenti viselkedésük miatt, miközben Európa más részein néha durvább dolgok is megesnek. Vegyük például Nagy-Britanniát, ahol a viccesnek tartott, ám gyakran csak egyszerűen bunkó beszólásoknak komoly történelme van.

Aki járt már a brit parlament alsóházában (miként e sorok szerzője egy azonnali kérdések és válaszok óráján) az pontosan tudja: a szigetország politikusai néha olyan stílust engednek meg maguknak, ami Magyarországon bizonyosan kivágná a biztosítékot.

A legújabb botrány egy konzervatív képviselő, Paul Maynard körül robbant ki – noha a legkevésbé ő tehetett róla. Még tavaly év végén egy beszédében a képviselő tett egy furcsa utalást, amiben tisztességes viselkedésre szólította fel az egyik, meg nem nevezett munkáspárti politikust.

A rejtélyre most derült fény, amikor a Timesnak nyilatkozva a gyermekkori agybénulásban szenvedő Paul Maynard elmondta: az ellenzéki képviselők egy része meglehetősen ízléstelen módon kezdte kifigurázni őt, a legszélsőségesebb grimaszokat vágva megpróbálva kizökkenteni. (Az alábbi videóból kiderül, miért ízetlen ez a megnyilvánulás.)

A vélemények persze Nagy-Britanniában is megoszlanak. Egyesek szerint nem kell a politikusi cikizéseket, durvább gesztusokat komolyan venni, hiszen azok időtlen idők óta részei a brit parlamenti kultúrának és eddig még senki sem halt bele.

(Zárójeles kitérő: 1872-ben az egyik képviselő azért nem tudta végigmondani beszédét, mert az ellenkező oldalon ülő politikustársai állathangokat utánozva félbeszakították.)

"A hangutánzó szavak felém szállnak"

Az előző parlamentben a konzervatívból munkáspártivá lett Quentin Davies (akit megbírságoltak, mert alkalmazottai nem megfelelően gondoskodtak a birkanyájáról) gyakorlatilag nem tudott úgy szóra emelkedni, hogy az ellenzék ne bégetéssel fogadta volna.

Nem sokkal járt jobban a konzervatív Elaine Kellett-Bowman sem, aki minden megszólalásakor kénytelen volt elviselni, ahogyan a munkáspárti többség csikorgó, visító hanggal fogadja, utalva a hölgy (kétségtelenül kissé sipító) orgánumára.

Idegen mutánsok Skóciában

Előfordult olyan is, hogy a munkáspárti Harriet Harman nemes egyszerűséggel „vörös rágcsálónak” nevezte a liberális demokrata kormánytag Danny Alexandert, aki ugyan szintén skót és megjelenése semmi esetre sem vetekszik Brad Pittével, de azért mégis…

„Anélkül, hogy bárkit is megkérdeztek volna Skóciában, a kormány véghezvitt egy génmódosítási programot – politikai génmódosítást. A mutáció megfertőzött minden liberális demokrata önkormányzati képviselőt, hatása érezhető minden LibDem brit és skót parlamenti képviselőn. Mindannyian Skóciától idegen mutánssá váltak – toryvá” – hangzottak a munkáspárti képviselő szavai.

„Sokan közülünk, skótok közül őrizzük az értékeinket és mindannyian imádjuk a vörös mókusokat. De van egy vörös rágcsáló, amit soha többet nem akarunk a skót Felföldön látni – Danny Alexander az” – tette hozzá Harriet Harman.

De megkapta a magáét a volt miniszterelnök is, mégpedig George Osborne konzervatív képviselőtől, amikor egy interjúban a riporter egyik kijelentésére („kissé autista”) kapásból rávágta: „Még nem tartunk Gordon Brownnál”.

A jövő héten megkezdődik a magyar parlament tavaszi ülésszaka, nyilván fogunk hallani ezt-azt. Amikor felháborodunk a magyar politikusok viselkedésén és szóhasználatán, néha jusson eszünkbe: talán nem árt más, általunk oly nagyra tartott parlamentekben is szétnézni.

Még akkor is, ha a britek több száz éves demokratikus tradícióit nehéz összehasonlítani a magyar helyzettel.