Minden tizedik nő rendszeresen érzi a szexuális együttlét után fellépő melankóliát, és minden harmadik legalább egyszer járt már így életében. Az egyelőre nem világos, hogy a jelenséget mi okozza.

Több mint 200 ausztrál nőt kérdeztek ki helyi tudósok arról, miként érzik magukat a szexuális együttlét után. A nem túl reprezentatív kutatás arra mindenesetre jó volt, hogy egy-két érdekes megfigyelést tegyen a nők szexuális (utó)életével kapcsolatban.

Kiderült ugyanis, hogy a megkérdezettek egyharmada érzett már szomorúságot szex után, míg minden tizedik rendszeresen vagy akár majdnem mindig szenved ettől a jelenségtől. Miután a kutatásban elsősorban fiatal nőket kérdeztek, így a szakemberek szerint további felmérésekre lesz szükség ahhoz, hogy megállapítsák, mindez más korcsoportokra is vonatkozik-e.

Sírás, szorongás, ingerlékenység

„Normális körülmények között a szexuális aktivitás levezető szakaszában, azaz a szex utáni periódusban az elégedettség érzetét hozza elő, pszichológiai és fizikai megnyugvás kíséretében. Ugyanakkor a szexuális együttlétet követő lehangoltság melankóliában, sírásban, szorongásban, ingerlékenységben vagy nyugtalanságban nyilvánul meg” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Robert Schweitzer.

A Queensland Institute of Technology tanára szerint ezen érzések kiváltó okai egyelőre ismeretlenek. Az egyik megkérdezett nő arról számolt be, hogy a szex után érzett melankóliának semmi köze a partnere iránt érzett szeretethez és kötődéshez.

A hajlam fontosabb?

Egyik oka lehet egy korábban elszenvedett szexuális zaklatás, ami szégyenérzetet, bűntudatot okozhat a későbbi szexuális kapcsolatokban – állítja Robert Schweitzer. Ugyanakkor az International Journal of Sexual Health című negyedévente megjelenő szaklapban megjelent összegzés szerint csak nagyon korlátolt összefüggés van a szexuális molesztálás és a későbbi, aktust követő letörtség között.

„Ez azt sugallja, hogy más tényezők, például a biológiai hajlam sokkal fontosabbak lehetnek ennél” – tette hozzá a szakember.

A következő lépés Robert Schweitzer szerint a nők lelki karakterének és önképének vizsgálata, valamint az, hogy mindez miként hat a szexuális együttléteikre.

Fent vagyunk a Facebook-on, ahol bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Csak egy lájk az egész – bőven megéri…(Ja, és nem hagyjuk cserben a Twitter-hívőket sem, aki ott követne minket, az nyugodt szívvel kattintson ide!)