Miközben az európai gazdaság recseg-ropog és Amerika is volt már jobb formában, Kínában szárnyal a luxuscikkek iránti kereslet.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Sportautók, szépművészeti alkotások, külföldi antikvitások – mindez megtalálható a múlt hét végén Pekingben megnyílt luxuskiállításon. Az évente megrendezett vásár ékes példája annak, hogy míg a nyugati gazdaságok egyre mélyülő válsággal küzdenek, addig Kína sokkal jobb helyzetben van.

Hogy csak egy példát mondjunk: amikor 2009-ben a globális recesszió (egyik) csúcspontján állt, Kínában a luxuscikkek forgalma 16 százalékkal nőtt, szakértők pedig nem kevesebbet várnak, minthogy 2015-re a forgalom eléri a 17 milliárd fontnyi jüant.

Persze ez az összeg első ránézésre nem mond sokat, de ha eláruljuk, hogy ez a világ luxuspiacán egyötödét jelenti, egyben Kínát a legnagyobb fogyasztóvá teszi, akkor már körülbelül látjuk, micsoda fejlődésről van szó.

A kínai szakértők ugyanakkor aggasztónak tartják a helyi luxustermékek (és persze gyártók) szinte teljes hiányát, hiszen a mostani vásáron is elsősorban a külföldiek domináltak.

Ráadásul egy nemrég készített felmérés, ami még nagyobb baj az az, hogy a kínai fogyasztók nem is hisznek abban, hogy a közeljövőben megjelennének hazai luxusgyártók.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Túl nagy luxus a börtönökben?

Csodás fotók az éjszakai Földről

Az év legbotrányosabb reklámkampánya?

Sztárok furcsa alvási szokásai

Halálos bűn: táncoltak és énekeltek