Egy brit felmérés szerint a szigetországban jogosítvánnyal rendelkezők mintegy kétharmada sokszor a legalapvetőbb ismeretek hiányában ül autóba. A megkérdezettek egyharmada beismerte: egyszerűen az előtte haladó autót követi.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Az nem nagy újdonság, hogy az emberek többsége rutinból vezet, ám azért némileg mégiscsak meglepő az a brit felmérés, mely szerint a szigetországi sofőrök kétharmada egészen elképesztő hiányosságokkal küzd.

Ami a meglepő, hogy a leginkább hétköznapi útjelzések, táblák vagy útburkolati jelek esetében is kínos tanácstalanság vesz erőt az emberek nagy részén. Így aztán nem csoda, hogy minden harmadik autós saját bevallása szerint egyszerűen csak az előtte haladót követi a kérdéses helyzetekben, míg a megkérdezettek több mint a fele egyszerűen figyelmen kívül hagyja jelzéseket.

Húszból egy autós saját bevallása szerint soha nem foglalkozik a táblákkal, míg 3 százalék már balesetet is okozott azzal, hogy hirtelen fogalma sem volt, melyik jelzés mit jelent.

A behajtani tilos vajon mi?

Az „elsőbbségadás kötelező” táblát látva a sofőrök felének fogalma sem volt róla, mit jelent, és minden huszadik úgy vélte, ilyenkor le kell tekerni az autó ablakát és fülelni, közeledik-e másik jármű.

A „megállni tilost” a megkérdezettek fele összekeverte a „behajtani tilossal”, míg minden negyedik úgy vélte, a „30 mérföld/órás sebességkorlátozás vége” tábla éppenséggel azt jelenti, hogy nem mehetnek ennél lassabban.

Azon már nem is érdemes csodálkozni, hogy a sofőrök több mint fele bevallotta, hogy a vizsga óta nem volt a kezében a KRESZ-könyv.

Nem a Háború és béke

Aggasztó, hogy a brit autósok döntő többségének fogalma sincs arról, mit jelentenek a nap nap után látott útjelzések” - nyilatkozta Quentin Willson szakértő, hozzátéve, hogy a jelzések nem csupán a tájékozódást segítik, de a biztonságos közlekedést is.

A KRESZ-ben alig pár oldalt tesznek ki ezek a jelzések, nem a Háború és békét kell megtanulni, ráadásul ennek a pár oldalnak az elsajátítása egy nap megmentheti az életed” - tette hozzá Quentin Willson.

A korábbi posztok közül ajánljuk:

Állati drámák csodás képekben

Ilyen volt a világ 100 éve – színesben

Az év hazugságai

Ki lett az év legszebb nője?

A legcukibb állatfotók