Nemrégiben bemutattunk egy fotósorozatot, melyet egy civil fotós készített még 2003. június 24-én, egy kínai börtönben, négy nő kivégzését megelőző órákban. A fotós a kivégzést megelőző este 9 órától dolgozhatott a négy halálraítélt utolsó óráinak megörökítésén, az utolsó kép reggel 7 óra 21 perckor készült. A nőket kábítószer-csempészés miatt ítélték halálra.

Akkor az egyik képen szerepelt egy nő, aki sokat nevetett és azon aggódott, hogy vajon nem tűnik-e majd túl testesnek a rajta lévő holmiban – végül kerítettek neki egy fekete felsőt.

Nos, azóta kiderült, hogy a nőt He Csiu-lingnak hívták és 25 éves korában érte a golyó általi halál. Története tanulságos, ezért most röviden összefoglaljuk.

Az egy kisebb kaliberű üzletember gyermekeként született He Csiu-ling Csiantaóban, egy vidéki kínai városban nőtt fel. Miután átlagos eredménnyel fejezte be a középiskolát, hamarosan egy helyi gyárban találta magát, ahol napi 2 dolláros fizetésért dolgozott.

Huszonnégy éves korában megunta a kilátástalanságot és nekiindult a nagyvilágnak, egészen pontosan egy meglehetősen kozmopolita nagyvárosnak, Csungshannak. Itt találkozott egy férfival, akinek hamarosan a szeretője lett. Amikor rájött, hogy a férfi kábítószer-csempészéssel foglalkozik, megfenyegette, hogy elhagyja, ám a férfi némi ígérgetés, és valamivel több ékszer és egy mobiltelefon segítségével meggyőzte, hogy maradjon vele.

Mi több, 2002 januárjában arról is meggyőzte, hogy Csungshanból egy másik városba vigyen el egy adag, mikrohullámú sütőbe rejtett heroint és szállítsa le egy hotelszobába. A következő két hónapban még egy-egy szállítmányt elvállalt, ám a harmadik, márciusi útján letartóztatták. A férfi elmenekült, azóta sem találták meg.

A rendőrség tanácsára (és egy beígért enyhébb ítélet reményében) a nő bűnösnek vallotta magát a 2002 szeptemberi tárgyaláson. Azonban halálra ítélték.

He Csiu-ling az utolsó pillanatig bízott benne, hogy nem végzik ki. „A többi elítélt szerint mindig azt mondogatta, hogy az ítéletét végül 15 év börtönre változtatják majd. Énekelt a cellájában” - mesélte egy, a nőt meglátogató újságíró.

Egyszerű lány volt, aki soha nem hitte el, hogy végül kivégzik. Azt hiszem, a börtönőrök táplálták is benne ezt a reményt, talán kedvességből. De tudniuk kellett, hogy semmi esélye” - tette hozzá az újságíró.

He Csiu-ling csupán pár órával a kivégzése előtt törődött bele, hogy véget ér az élete. Ekkor levelet írt a szüleinek, melyben elnézést kért tőlük, hogy ilyen csalódást okozott nekik.

Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora bajba keveredem. El akartam menni otthonról és pénzt keresni, hogy hazaküldhessem nektek, és hogy törődhessek veletek, de minden rosszul sült el...”

A nőt végül tarkólövéssel végezték ki.

(Annyi megjegyzést szeretnénk hozzáfűzni a történethez, hogy természetesen maximálisan elítéljük a kábítószer-csempészés, és -terjesztés minden formáját. A poszt célja nem a mentegetés, hanem az elrettentés volt. És azért az is elgondolkodtató, hogy aki rávette ezt a lányt a csempészésre, még mindig szabadlábon van...)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Ha tetszett a poszt, ajánljuk az alábbiakat is:

Brutális képek a kannibál jegesmedvéről

Hol kezdődik a gazdagság?

A Facebook-főnök kiszivárgott fotói

Uralkodók meglepő listája