Az orosz titkosszolgálat még a KGB-s időkben kifejlesztett pszichoterrort alkalmaz a nyugati diplomaták, politikusok ellen – állítja egy most megjelent oknyomozó könyv, amely szerint Moszkva már egy héttel a FIFA szavazása előtt (!!) tudta, hogy a nemzetközi szövetség illetékes bizottsága Oroszországnak adná a 2018-as labdarúgó-vébé rendezési jogát.

 

Elsősorban, de nem kizárólag amerikai és brit diplomaták a célpontjai annak a kampánynak, melyet az orosz titkosszolgálat, az FSZB folytat világszerte – állítja egy brit újságíró, a Guardian volt moszkvai tudósítója, Luke Harding könyvében.

A KGB utódszervezete, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) módszere elsősorban a betörés, azaz nyugati diplomaták otthonába hatolnak be, ott jól láthatóan elmozdítják a tárgyakat, kinyitják az ablakokat és szánt szándékkal beindítják a riasztót, így próbálván meg demoralizálni és pszichológiai terror alatt tartani őket és családjukat.

Természetesen ha már bent vannak, akkor lehallgatókészülékeket is felszerelnek, feltörik az emailfiókokat, lehallgatják a telefonokat is (legalábbis megpróbálkoznak vele). Bár az elsődleges célpontok diplomaták, ugyanezeket a módszereket követik a nyugati követségeknek dolgozó orosz alkalmazottakkal, ellenzéki és emberi jogi aktivistákkal és ellenségesnek tartott újságírókkal szemben is.

Diplomaták átutazóban

Luke Harding Mafia State (Maffiaállam) című könyvéből kiderül, hogy a brit és az amerikai kormány tisztában van az FSZB módszerével, ugyanakkor hivatalosan egyik sem tiltakozik ellene, mert nem szeretnék tovább rontani az egyébként is meglehetősen bonyolult viszonyt Moszkvával.

Brit források az újságírónak elismerték, hogy vastag aktájuk van a moszkvai követségen dolgozók ellen elkövetett betörésekről és egyéb megfélemlítésekről. A pszichoterror már olyan méreteket ölt, hogy London képtelen feltölteni a moszkvai követséget emberekkel. A zaklatás ezzel el is éri a célját, hiszen az orosz titkosszolgálat elsősorban azt szeretné elérni, hogy a nyugati diplomaták a lehető legrövidebb ideig maradjanak állomáshelyükön (és így nyilván ne tudjanak szorosabb kapcsolatokat kialakítani – de ezt már mi tesszük hozzá).

Bár az orosz-amerikai viszonyban az utóbbi időben némi enyhülés állt be, még 2009-ben is a moszkvai amerikai nagykövet, John Beyrle arról panaszkodott Washingtonnak egy bizalmas feljegyzésben, hogy a zaklatások korábban nem látott méreteket öltöttek (köszönjük, WikiLeaks...).

KGB-módszer Stasi tökéletesítéssel

A módszert egyébként még a KGB dolgozta ki és kezdte alkalmazni a 60-as években, de tökélyre a keletnémet állambiztonsági szolgálat, a Stasi fejlesztette és használta is a 70-es és 80-as években. A módszer lényege, hogy látványosan zaklatják a célszemélyt: betörnek hozzá és kicserélik a képeket a falon, kicserélik a teát a konyhában, vagy akár vibrátort küldenek a feleségnek.

Az áldozatoknak általában fogalmuk sem volt arról, hogy ezt a Stasi műveli velük, többen azt hitték, megbolondultak, mások idegösszeomlást kaptak, de akadtak olyanok is, akik öngyilkosok lettek.

A módszer előnye az, hogy könnyű letagadni, ami fontos lehet egy olyan rendszernek, amely szeretné normális mederben tartani nemzetközi kapcsolatait, mint például a jelenlegi orosz vezetés. Márpedig Vlagyimir Putyin (a fenti képen) a 80-as évek végén KGB-alkalmazottként az NDK-ban állomásozott, később pedig az FSZB első embere is volt.

Luke Harding (akit egyébként moszkvai tudósítóként szintén zaklattak hasonló módszerekkel, később pedig gyakorlatilag kiutasították az országból, amikor az orosz külügyminisztérium nem volt hajlandó meghosszabbítani az akkreditációját) könyvében egyéb érdekes megállapítások is olvashatók.

Litvinyenko és a FIFA

Ilyen például az, hogy FSZB-tisztek nem hivatalos beszélgetéseken elismerték, hogy a szervezetnek köze volt a disszidens kém, Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásához, bár a módszerrel nem értettek egyet. (A férfit radioaktív polóniummal mérgezték meg Londonban. Az ügy azóta is komoly feszültség forrása a két ország között, miután Moszkva nem hajlandó kiadni az első számú gyanúsítottat, akiből egyébként közben képviselő lett.)

A könyv szerint az orosz futballvezetés már egy héttel a szavazás előtt tudta, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség vezetői Oroszországnak adnák Anglia helyett a 2018-as világbajnokság rendezői jogát (micsoda meglepetés, így is lett).

Csatlakozzon a már több mint háromezer tagot számláló Facebook-csoportunkhoz, mert az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti. Jó szórakozást!

A Kívül tágasabbról ajánljuk:

Freddie Mercury új testben

Miért házasodunk rosszul?

Agyonlőtte magát a kétéves kisfiú

Gazdagisztánról ajánljuk

Lessen be Jennifer Lopez új otthonába!

A világ legdrágább farmere

Ilyen autó nincs is!