Kiszivárogtak Mark Zuckerberg privát fotói, méghozzá ironikus módon a Facebookról, miután egy hackercsoport hozzájuk jutott, kihasználva a közösségi oldal egyik biztonsági rését.

A fagyi visszanyalt – némi iróniával így is kezelhetnénk azt, hogy kiszivárogtak a személyes adatok kezelésének módja miatt rengeteget kritizált Facebook alapító vezetőjének személyes képei.

Az azóta kijavított hiba lehetővé tette, hogy amikor a profilképnél a „Fénykép jelentése” ikonra kattint valaki, láthassa az adott felhasználó összes, akár csak nagyon szűk körben megosztott fényképét is.

Azonban a rövid ideig élő hiba nyomán kiszivárogtak Mark Zuckerberg privát fotói, melyek érdekes betekintést engednek a becslések szerint 17,5 milliárd dollárnyi vagyon fölött rendelkező Facebook-főnök mindennapjaiba.

Az eddig is köztudott volt, hogy a milliárdos egyik agymenése, hogy csak azt eszi meg, amit maga ölt le. Az egyik képpáron látszik is, amint először büszkén fog egy tyúkot, majd a másikon már ugyanennek az állatnak a rántott változatát látjuk.

Mark Zuckerberg egyébiránt most bölényvadászatra készül, ennek érdekében vadászni tanul és már a megfelelő engedélyeket is megszerezte. A felelősségteljes étkezés jegyében ölt már le csirkét, disznót és kecskét is.

A képek legtöbbjén barátnője, Priscilla Chan társaságában látható.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Ha tetszett a poszt, ajánljuk az alábbiakat is:

Uralkodók meglepő listája

Halálsoron

A volán mögé ülő nők szexelni fognak

Elképesztő képek Marilyn Monroe-ról