Mark Zuckerberg az ő szintjén igazán szerénynek mondható 7 millió dollárt csengetett ki a Palo Alto-i házért. Más kérdés, hogy ettől még repedezik a Facebook-alapító által olya előszeretettel ápolt szomszéd srác imidzs.

Új, ráadásul ezúttal már saját tulajdonú házba költözik Mark Zuckerberg és barátnője, mi pedig Jennifer Aniston új lakása után ide is belesünk, ami nem szép, viszont érdekes. A Facebook alapítója és multimilliárdos tulajdonosa a kaliforniai Palo Altóban vásárolt házat, ami nem csak a saját tulajdon miatt új minőség az eddig albérletben (mondjuk nekünk legyen mondva…) lakó Zuckerbergnek, hanem azért is, mert az új kégli duplája az előzőnek.

A magas fallal körülvett és így kiemelkedően biztonságos (ami egyre fontosabb szempont lesz, ahogy a Facebook egyre többet ér, olyannyira, hogy nemrég egy testőrt is felvett főhősünk) ingatlan a környéken nem számít kiugróan drágának (és a fasorban sincs mondjuk a legdrágább, 60 milliárd forintos brit lakáshoz képest, amiről itt és itt olvashat), ám azért van mit nézni rajta: padlófűtéses fürdőszoba az elegáns márványkáddal, a cseresznyefából készült konyhabútor, a meglehetősen hagyományosnak tűnő nappali – mind kellemes, de nem rongyrázó benyomást tettek ránk.

A kert hasonlóképpen: a kinti tűzhely, a rózsalugas, és a medencék – nekünk valahogy nem a milliárdosoktól megszokott életstílust, sokkal inkább az amerikai felső középosztály körülményeit juttatja eszünkbe (további képek a házról itt). Pláne nem egy 26 éves programozóét…

Érdekes egyébként a ház története is, hiszen első tulajdonosa, Marshall Black kaliforniai szenátor, ingatlancápa volt, akit 1913-ban három év szabadságvesztésre ítélt a bíróság sikkasztás miatt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on, ahol az itteninél bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Aki Twitter-en követne minket, azt is megteheti.  Jó szórakozást!