Önmagában is kényes pillanat, amikor az előd vendégként tér vissza saját egykori műsorába. Hát még ha neki is esik utódjának. A kérdés már csak annyit: valódi szópárbajt, vagy kamu nézettségnövelő összekapást látunk?

A 77 éves Larry King negyedszázadon át vezette a CNN zászlóshajójának számító műsorát az amerikai hírtévén, ám idén a (ráadásul angol) Piers Morgan vette át a veterán mestertől a mikrofont, amit egyes megnyilvánulásai szerint Larry King elég rosszul visel.

Mást ne mondjunk, a Radio 4-ban kijelentette, hogy szerinte Piers Morgan eddigi produkciója egyáltalán nem felelt meg a ráaggatott „veszélyes” jelzőnek és a CNN jobban tette volna, ha kicsit alacsonyabbról indít.

Piers Morgan ezt nem hagyta annyiban, és a műsorban nekiszegezte elődjének: „Az elmúlt pár hónapban semmi mást nem csináltam, mint állandóan azt mondogattam, hogy olyan téged követni ebben a székben, mint a színpadon Frank Sinatrát. Nem is hajthattam volna meg mélyebben a fejem. Erre a hátam mögé lopózol és azt mondod, hogy túl vagyok fényezve, és veszélytelen vagyok”.

„Nem igaz. Nézd, ha a teljes mondandómat veszed, akkor azt is mondtam, hogy rendben vagy. Még nem láttalak veszélyesnek. Azt mondtam, hogy képes vagy rá” – felelt Larry King.

„Egy legenda utódja vagyok. Nem mehetsz Las Vegasba Sinatra utódjaként, kijelentve: ’Ja, egyébként nem vagyok túl jó és ez az egész haszontalan lesz’” – replikázott Piers Morgan.

„Akkor miért nem mondtad azt: ’Piers Morgan. Jövök. Figyeljenek!’. Mi lett volna a gond ezzel?” – provokált tovább Larry King.

A képet nem is kicsit árnyalja, hogy az utóbbi években folyamatosan csökkent Larry King műsorának a nézettsége (mi több: Piers Morgan az utóbbi két hétben esténként átlagosan 826 ezer nézőt vonzott, míg Larry King az év ugyanezen szakaszában tavaly csak 732 ezret), így végül is jogos volt Piers Morgan kérdése: minek tulajdonítja ezt? Larry King szerint ez azért következett be, mert az amerikai médiában egy újfajta, egyértelműen véleményt formáló műsorvezetői attitűd terjedt el, akiknek a vendég csak kényszerű rossz. (Várjunk csak, tudunk-e magyar példát hozni… hmmm… ki is ugrik be hirtelen?)

Mindenesetre Larry King biztos, ami biztos alapon rákérdezett arra a pletykára is, mely szerint Piers Morgan akár tettlegességet is alkalmazna vele szemben (nem ilyen elegánsan kifejezve: szájba vágná) veszélyességének bizonyítékaként. „Úgy döntöttünk, hogy nem lenne nagy ötlet szájba vágni téged” – reagált Piers Morgan.

„Szóval csak poénos akartál lenni, amikor azt mondtad, veszélyes vagy? Csak nem a brit humor egy próbálkozását láthattuk?” – érdeklődött Larry King, majd az igenlő válaszra a maga sajátos módján csak ennyit mondott: „Aha, brit humor. Nem értem. Én brooklyni vagyok. Ha Brooklynban azt mondod, veszélyes vagy, akkor jobb, ha az is vagy”.

Visszatérve a nézettségi adatokra, azért a Piers Morgan Tonight nem egyértelmű sikertörténet. A kezdeti elképesztő nézettség (a műsor 2,1 millió nézővel nyitott, bár ebben alighanem jelentős szerepe volt az első vendégnek, az amerikai televíziózás nagyasszonyának, Oprah Winfrey-nek is) után az átlagos esti nézőszám valahol félmillió körül állt be, bár a CNN azt állítja: elégedett, mert Piers Morgan jóval nagyobb arányban vonzza a fiatalokat, mint elődje. Nem mintha ez olyan nagyon meglepő lenne…

Az összecsapás valódiságát némileg megkérdőjelezi, hogy a műsor után a harcoló felek gratuláltak egymásnak a Twitteren. Larry King azt írta, nagyon jól érezte magát a Piers Morgannel folytatott beszélgetésben, míg utódja nagyon köszönte Kingnek a „veszélyes” interjút.

Vagy úgy…