Az egyik a világ leggazdagabb embere, de nem elégszik meg ezzel, összetörné a másikat. A másik szemet vetett a leggazdagabb monopóliumára. A harc epikus, kimenetele sok kérdésre választ adhat.

Még ha azt mondjuk, hogy a titánok harcolnak egymás ellen, akkor sem lehet bulváros-barokkos túlzással vádolni minket, hiszen az egyik sarokban Carlos Slim, a Forbes magazin szerint a világ jelenlegi leggazdagabb embere (róla már írtunk bővebben is, ide kattintva elolvasható – mit mondjunk, erősen ajánluk!), elképesztő vagyonnal. Egyebek mellett övé a Telmex, Mexikó szinte egyeduralkodó telefontársasága is.

A másik sarokban a latin-amerikai ország (és egyben a spanyol ajkú világ) két legnagyobb médiacsoportja, a Televisa és a TV Azteca található.

A tét nem más, mint az évi 35 milliárd dollár (7 ezer milliárd forint) értékű mexikói telekommunikációs és műsorszolgáltatási piac. A két, jelenleg ellentétes oldalon álló csoport egyaránt veszélyeztetve érzi a pozícióját, és nem véletlenül.

Meglepő nyíltsággal

A történet furcsasága, hogy gyakorlatilag a nagyközönség szeme előtt zajlik, és a harc hevessége és nyíltsága még a sokat látott mexikói közvéleményt is alaposan meglepte. Az elmúlt néhány hétben egymást érik a szemben álló felet gyalázó hirdetések, a kölcsönös vádaskodások a fogyasztók megrövidítéséről.

A felszínen a háború a törvényi szabályozás újragondolásáról szól, ám a tét ennél jóval profánabb és egyértelműbb: a kérdés az, hogy egy televíziós társaság milyen mértékig szállhat be a mobil- és vonalas telefonálást jelentő üzletbe és fordítva: a telekommunikációs vállalat ki tud-e hasítani magának egy (nyilván jókora) szeletet a tévéüzletből.

Értékes piacok

Carlos Slim céljai egyértelműek: be akar törni arra a mexikói tévés piacra, ahol a háztartások 97 százaléka rendelkezik készülékkel (egyébként ez magasabb arány, mint az alapszolgáltatásokhoz, mint amilyen az ivóvíz, jutás aránya…).

A másik oldalon Emilio Azcarraga, a Televisa csoport vezetője és Ricardo Salinas Pliego, a Grupo Salinas tulajdonosa (ezé a cégé a TV Azteca) pedig abból a technológiai fejlődésből szeretne profitálni, amit a szolgáltatások kiterjesztése jelenthet.

Ráadásul (a haladó hagyományok szerint) mindkét oldal a kormányzattól és a törvényhozástól várja, hogy megvédje az érdekeit.

Mocskos háború

Márpedig a harc egyre durvul. A két tévétársaság a legfontosabb hírműsoraiban támadja a telefonos piacon egyeduralkodó Carlos Slimet (a fenti képen), azt állítván, hogy a vonalas szolgáltatások 80 százalékát birtokló Telmex és a mobilpiac 70 százalékát ellenőrző leányvállalata, a Telcel rossz minőségű szolgáltatást nyújt, elavult technológiával és mindezt ráadásul rendkívül drágán.

Mindemellett személyében is támadják Carlos Slimet, mert a 74 milliárd dolláros becsült vagyonnal rendelkező üzletember „veszélyt jelent a mexikói nemzetbiztonságra, hiszen a GDP 6, a részvénypiacnak pedig közel 50 százaléka az ő kezében összpontosul” – állítja a mexikói telekommunikációs kamara elnöke.

Természetesen a másik oldal sem hagyja annyiban, Carlos Slim szóvivője, Arturo Elias Ayub például azt nyilatkozta, hogy ha Mexikóban csak tíz olyan üzletember lenne, mint a főnöke, „aki 250 ezer embert alkalmaz, 4 milliárd dollárt fektet be és 10 milliárd dollárt adományoz jótékony célokra, akkor az egy másik ország lenne”.

Carlos Slim természetesen nem érte be ennyivel, több, napilapokban közzétett hirdetésben is azzal vádolta meg a tévétársaságokat, hogy felosztották egymás közt a piacot. Ami viszont ennél alighanem fájdalmasabb lehet az említett cégeknek, hogy a nagyhatalmú üzletember megtiltotta az érdekeltségi körébe tartozó cégeknek, hogy hirdessenek az érintett televíziókban.

Választások előtt

Ha mindez nem lenne elég, a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Mexikóban jövőre elnökválasztást tartanak, márpedig a televíziók ilyenkor hagyományosan beállnak valamelyik induló mögé. Így aztán érthető, ha a jelenleg hatalmon lévő kormány nem akarja kihúzni a gyufát a két befolyásos médiumnál azzal, hogy az érdekeiket sértő törvényt hoz.

Ha mégis van valami értelme a hozzánk hasonló kívülállóknak is a harc figyelemmel követésében, az az, hogy világosan felhívja a figyelmet arra, mekkora problémák származhatnak abból, ha (mint például Mexikó esetében) egy ipar vagy iparág ennyire koncentrált.

Fent vagyunk a Facebook-on, ahol bővebb tartalommal, linkekkel, érdekes sztorikkal jelentkezünk: ami ide nem fér, ott megtalálható! Csak egy lájk az egész – bőven megéri…(Ja, és nem hagyjuk cserben a Twitter-hívőket sem, aki ott követne minket, az nyugodt szívvel kattintson ide!)